Erőszak és night-clubok a parlamentben

Vágólapra másolva!
A Fidesz nagy hátraarcával indul a parlamenti hét, Rogán nekimegy a belvárosi night-cluboknak, egy képviselő Lánc, lánc, eszterlánc című rejtélyes kérdéssel bombázza a fejlesztési minisztert. Ez várható a héten az Országgyűlésben.
Vágólapra másolva!

Kevesebb izgalmat tartogat a parlament ezen a héten, mint a nyitó ülés, nem szólal fel napirend előtt Orbán Viktor, és fontosabb törvényt sem fogadnak el. A múlt hét egyik slágertémájával kezdenek a képviselők, a családon belüli erőszakról szóló népi kezdeményezésről döntenek. A parlament a múlt héten tárgyalta azt az országos népi kezdeményezést, amelynek aláírói azt szeretnék, hogy a büntető törvénykönyvbe önálló tényállásként kerüljön be a családon belüli erőszak tényállása. A Fidesz először nem támogatta a javaslatot, az alkotmányügyi bizottság kormánypárti többsége a kezdeményezést lesöpörte, Varga István fideszes képviselő pedig felszólalásában a szülést és a gyermeknevelést javasolta megoldásként.

A Fidesz korábbi érvelése szerint a Btk.-ban számtalan tényállás található, így egy új, önálló passzus önmagában nem lenne segítség, pénteken mégis megváltozott a kormánypárt véleménye. A Fidesz női tagozata meggyőzte Orbán Viktort és Rogán Antal frakcióvezetőt, hogy mégis támogassák a javaslatot, így a parlament hétfőn minden bizonnyal hatalmas többséggel támogatja a kezdeményezést. Az emberi erőforrások minisztere szerint ezután még az idén benyújtják a kezdeményezés alapján készülő törvénytervezetet.

A night-clubokról is megkezdik a vitát

A családon belüli erőszak után szavaz a parlament a stabilitási törvény módosítóiról, majd a dönt a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványokról. A múlt héten kezdték tárgyalni a képviselők a munkahelyvédelmi akcióterv tárgyalását, hétfő este a részletes vita következik.

Ezután napirendre kerül Rogán Antal javaslata, amely rendőrségi engedélyhez kötné a világörökségi területen működő vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását. A fideszes frakcióvezető szerint a közbiztonságra és a városképre veszélyt jelentenek "a szórakoztatást az illegális erotikus szolgáltatással összekötő intézmények", vagyis a bárok és a night-clubok. Ehhez az indítványhoz egy módosító érkezett, a fideszes Manninger Jenő inkább a jegyző hatáskörébe utalná az engedély kiadását.

A hét legjei

A legnagyobb fordulat: A múlt héten még szorgosan gyűjtötte a Fidesz az érveket, miért fölösleges, hogy önálló büntetőjogi tényállás legyen a családon belüli erőszak. Hétfőn viszont várhatóan megszavazzák a kormánypártok az erről szóló népi kezdeményezést.

A legérdekesebb szavazat: Érdemes lesz figyelni, hogy Varga István fideszes képviselő, aki az emancipáció híve, milyen gombot nyom a családon belüli erőszakról szóló szavazáson. A múlt héten a vitában ezt mondta: "talán az anyáknak vissza kellene térni elsősorban a gyermeknevelés mellé, és elsősorban azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak".

A legpopulistább kérdés: A szocialista Göndör István nem kertel, és egy olyan kérdéssel próbálja sarokba szorítani a nemzetgazdasági minisztert, amelyet naponta ezrek tesznek fel a benzinkutaknál. "Meddig emelkedik még az üzemanyagok ára?" - kérdezi Göndör, de nem féltjük a Matolcsy György helyett valószínűleg választ adó Cséfalvay Zoltán államtitkárt. Nyilván felsorolja, hogy "az elmúlt nyolc évben" mennyit emelkedett a benzin ára.

A legátlátszóbb alákérdezés: "Milyen tervei vannak a Kormánynak az óvodáztatás és iskoláztatás szülői terheinek könnyítésére?" - ez a fideszes Cseresnyés Péter interpellációjának címe, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárnak pedig biztosan kevés lesz az a néhány perc, amely a válaszadásra rendelkezésre áll.

A legrejtélyesebb kérdés: Először azt hittük, hogy ezt a díjat a jobbikos Szilágyi Györgynek adjuk, aki "Másfél milliárdos telefonszámla?" címmel interpellálja a nemzeti fejlesztési minisztert. De aztán megláttuk, mivel készül az MSZP-s Tóth Csaba: "Lánc, lánc, eszterlánc..." című kérdését szintén a fejélesztési miniszternek teszi fel. Reméljük, teljes terjedelmében előadja a mondókát, esetleg a képviselők kézen fogva körbejárnak majd a patkóban.


Megkaphatják a megyeszékhelyek a múzeumokat

Kedden a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 2009-2010 közötti munkájáról és a magyar tudomány helyzetéről szóló beszámolóval folytatják a képviselők. Pálinkás József, az akadémia elnöke is felszólal a vitában. Majd a megyei múzeumok és könyvtárak sorsáról következik az általános vita. Tavaly állami tulajdonba és fenntartásba került az összes megyei múzeum és könyvtár, most mind megszabadulna ezektől az intézményektől a kormány. A javaslat szerint az intézmények a megyeszékhelyekhez vagy az elhelyezkedés alapján illetékes önkormányzathoz kerülnek.

Kedden napirendre kerül még az alaptörvény második módosítása a bírók nyugdíjazásáról. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslata szerint a kormány úgy írná át az alaptörvényt, hogy a bírók nyugdíj mellett ne ítélkezhessenek, és az új tervek szerint 65 éves koruk után kellene majd nyugdíjba vonulniuk. Erről kezdik meg a vitát a képviselők.