Kilencedik emeleti lakásában lett rosszul egy cukorbeteg

Vágólapra másolva!
Az erkélyajtón keresztül jutottak be a tűzoltók Zalaegerszegen egy cukorbeteg férfihoz, aki eszméletlenül feküdt a lakásában - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. A kilencedik emeletre kellett kívülről feljutniuk a tűzoltóknak. A férfi a kórházban mégis életét vesztette.
Vágólapra másolva!

A rendőrség ügyeletére szombaton késő este a szomszédtól érkezett egy segélykérő hívás, miszerint egy tízemeletes épületben élő cukorbeteg férfi nem nyit ajtót, annak ellenére, hogy a mobiltelefonját hallják csörögni a lakásban.

A zalaegerszegi rendőrkapitányság járőre a megadott címre ment, majd miután úgy gondolta, hogy a késedelem veszéllyel járhat, értesítette a tűzoltókat és mentőt is kért a helyszínre. A tűzoltók az épület kilencedik emeletén lévő lakásba az erkélyajtón keresztül, kívülről jutottak be.

A rendőrség azt közölte: a tűzoltók a bejárati ajtó előtt fekve, eszméletlen állapotban találtak rá az ott lakó, hatvanas éveiben járó férfira, akit a mentők további orvosi ellátásra kórházba szállítottak. A szerencsétlenül járt férfi a kórházba szállítás után meghalt.