[origo] itthon
Rábólintottak a családon belüli erőszak külön tényállására
[origo]|2012. 09. 17., 17:47|Utolsó módosítás:2012. 09. 17., 18:19|Egy szál fehér rózsával kedveskedett a parlament karzatán ülő, a családon belüli erőszak önálló tényállásként való elismertetéséért küzdő Halász Pálmának Varga István. A fideszes képviselő egy hete robbantott ki széles körű társadalmi vitát, mert felszólalásában szülni küldte a nőket, az után, hogy a parlament lesöpörte a civilek javaslatát. Hétfőn ellenszavazat nélkül döntöttek úgy: bekerülhet a büntető törvénykönyvbe a családon belüli erőszak.
Az Országgyűlés hétfői ülésnapján a képviselők 336 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül úgy döntöttek: egyetértenek azzal a népi kezdeményezéssel, amely önálló büntetőjogi törvényi tényállást adna a családon belüli erőszaknak. A képviselők döntését taps követte az ülésteremben. A döntés után Varga István fideszes képviselő egy szál fehér rózsát nyújtott át a karzaton ülő Halász Pálmának, a népi kezdeményezés elindítójának, az Élet-Érték Alapítvány elnökének.
A parlament a múlt héten tárgyalta az országos népi kezdeményezést. A Fidesz először nem támogatta a javaslatot, az alkotmányügyi bizottság kormánypárti többsége a kezdeményezést lesöpörte, Varga István fideszes képviselő pedig felszólalásában a szülést és a gyermeknevelést javasolta megoldásként.
A Fidesz korábbi érvelése szerint a Btk.-ban számtalan tényállás található, így egy új, önálló passzus önmagában nem lenne segítség, péntekre mégis megváltozott a kormánypárt véleménye. A Fidesz női tagozata meggyőzte Orbán Viktort és Rogán Antal frakcióvezetőt, hogy mégis támogassák a javaslatot, így a parlament hétfőn minden bizonnyal hatalmas többséggel támogatja a kezdeményezést. Az emberi erőforrások minisztere szerint ezután még az idén benyújtják a kezdeményezés alapján készülő törvénytervezetet.
Címlapsztori»
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
- Unokáink is tudni fogják, ki volt Erőss Zsolt
- Tíz serpa keresi, hol érte baleset Erősséket
- Rosszul lett az út mellett, kirabolták
- Valami elromlott, nehéz lesz kijavítani
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
- Unokáink is tudni fogják, ki volt Erőss Zsolt
- Tíz serpa keresi, hol érte baleset Erősséket
- Rosszul lett az út mellett, kirabolták
- Valami elromlott, nehéz lesz kijavítani
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Brüsszel kimondhatja: ennyi elég
- Megégett egy tűzoltó az új védőruhában
- Tulajdoni lap cáfolja az őszödi tanút
- Lemondanak a trafikjaikról egy fideszes képviselő rokonai
- Fizet az állam a tanároknak
- Húszszázalékos is lehet a reklámadó
- Aprópénzért szorongatja a kormány a médiát
- Mindenbe belekóstolt Őszöd állítólagos tanúja
- Nem kerestek alibit a cigánygyilkosság fővádlottjának
- Elhajtotta a konkurenst, fizethet az állam
- Pintér: Elijesztettük a terroristákat
- Oroszlánkert lett az állatkertből
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Emma Watson akkor is elmegy, ha jön
Ha Watson közeledik felénk, az mindig csodás. Nézzük a cannes-i filmek plakátjait!
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1305/2013051027.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/1305/2013052439.jpg)