Bevitték a rendőrök a Hír TV riporterét

Vágólapra másolva!
Rendőrök vezették elő a Hír TV egyik riporterét kedden hajnalban, mert néhány hónapja nem jelent meg egy bírósági tárgyaláson - számolt be a hatósági intézkedésről híradásában és online felületén a televíziós csatorna.
Vágólapra másolva!

Kisberk Szabolcs lakásánál reggel öt órakor jelentek meg a rendőrök, és előbb a kispesti kapitányságra, majd onnan a II-III. kerületi bíróságra vitték, ahová egy rágalmazási per miatt idézték be - közölte az Mno.hu.

A riporter ellen egy magánvádas eljárásban Tóth Viktor, Veres János volt szocialista pénzügyminiszter egykori kampányfőnöke kezdeményezett eljárást. A honlapon a Hír TV az előállításról egy videofelvételt is közölt, amelyet a csatorna híradóiban is bemutattak. A beszámoló szerint korábban nem volt példa arra, hogy Kisberk Szabolcs ne jelenjen meg egy bírósági tárgyaláson.

Kisberk Szabolcs védője, Futó Barnabás ügyvéd a Hír TV-nek azt mondta: védencét azért vitték be a rendőrök, mert "a rágalmazási ügyben küldött idézést állítólag nem vette át", de közlése szerint a riporter nem kapott ilyet.