Uzsorás párt kapcsoltak le Szabolcsban

Vágólapra másolva!
A rendőrök szerint a 39 éves nyírmadai férfi és 32 éves társa a helyieknek adott kölcsönöket magas kamatra.
Vágólapra másolva!

Uzsora-bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával vettek őrizetbe a rendőrök hétfőn egy nyírmadai párt - közölte a Szabolcs-Szatmár-bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője kedden az MTI-vel.

Tamásné Berki Bianka elmondta: a rendelkezésre álló adatok szerint a 39 éves nyírmadai férfi és a 32 éves nyírmadai nő különböző pénzösszegeket adott kölcsön rászoruló helybeli lakosoknak. A gyanúsítottak a megkötött megállapodás ellenére aránytalanul magas kamatokat követeltek a sértettektől, akiket többször megfenyegettek. A rendőrség kezdeményezte az őrizetbe vett gyanúsítottak előzetes letartóztatását.