Egy férfi nem nyávoghat

Vágólapra másolva!
Bár nyilvánosan csak a nők lázadtak fel a miatt, mert a kormánypártok nem akartak foglalkozni a családon belüli erőszakkal, a bántalmazottak között sok férfi is van. A megvert, megzsarolt, lelki terrorban élő férfiak önérzetük és büszkeségük miatt ritkábban kérnek segítséget, mint a nők, és ha férfiasságukat félretéve mégis küzdeni kezdenek, a rendőrség és a gyámügy velük is ugyanúgy pingpongozik, mint a bántalmazott nőkkel.
Vágólapra másolva!

"Kiröhögtek a rendőrségen, amikor elmentem feljelentést tenni a miatt, hogy az iszákos feleségem veri a gyerekünket" - mondta az [origo]-nak egy férfi. Felesége nemcsak a gyerekek, hanem az ő életét is megkeserítette, az anyósa pedig négyszer mellkason szúrta. Összesen hatszor próbált feljelentést tenni a gyereket állandóan verő felesége és az anyósa miatt, de állítása szerint csak akkor hittek neki a rendőrségen, amikor a sérülései miatt felkötözött karral érkezett. "Az összes ismerősöm lehülyézett a birkatürelmem miatt. A feleségem családja most mégis azt akarja rám húzni, hogy agresszív vagyok. Sosem emeltem rá kezet, ő viszont rendszeresen véraláfutásosra verte a gyereket."

Nagy társadalmi és politikai felháborodást váltott ki a múlt héten, amikor a kormánypártok lesöpörték azt a több mint százezer aláírással támogatott népi kezdeményezést, amely azt szerette volna elérni, hogy a családon belüli erőszak önálló bűncselekményként bekerülhessen a Büntető törvénykönyvbe. A parlamenti vitában a fideszes Varga István a nőket tette felelőssé a családon belüli erőszakért, de a nők problémájának tüntette fel a kérdést Rogán Antal frakcióvezető is, amikor bejelentette, a pártja meggondolta magát. "Az, hogy százezer nő odaáll valami mellé, világossá teszi, hogy ez egy társadalmi ügy. (...) Tisztelettel meghajlok a hölgyek akarata előtt" - mondta Rogán. A vitában aktív civil szervezetek Nők lázadása címmel tartottak tüntetést a hétvégén a parlament előtt. A családon belüli erőszakról így a nők problémájaként beszéltek a politikusok és a civilek is, pedig a témában készült kutatások szerint férfiak is lehetnek áldozatok.

A nőknek van szervezetük, a férfiaknak nincs

A bántalmazott nők jogaiért küzdő Patent Egyesület szerint hozzájuk is szoktak fordulni férfiak, de ritkán. "Ezekben az esetekben a bántalmazás természetrajza pont ugyanolyan, mint a női áldozatoknál" - mondta az [origo]-nak Spronz Júlia. Az egyesület vezetője szerint a tapasztalatuk nem reprezentatív, de "azt azért biztosan tudjuk, hogy míg a nők elleni férfierőszak társadalmi probléma, addig a férfiak sérelmére nők által elkövetett bántalmazás kivételes."

Az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) kutatásai mást mutatnak. "A családon belüli erőszak ma politika. Ebből következően a nők jó érdekérvényesítők, mert van szervezetük, a férfiaknak nincs" - állította Tamási Erzsébet kriminológus. Az OKRI bírósági ítéletek alapján készült felmérése szerint a családon belüli bántalmazások körülbelül 30 százalékában férfi az áldozat. Tamási szerint ez az eredmény nem tér el a Nyugat-Európában és Amerikában folyó hasonló kutatások eredményeitől. A nem feminista tudományos vizsgálatok azt mutatták, a családon belüli erőszakos cselekmények egyenlően oszlanak meg nők és férfiak között.

Forrás: AFP/Karl-Roland Schröter
Képünk illusztráció

"Az erőszak milyensége változó. Nem az történik, hogy van otthon egy békés, csodás asszony otthon és egy elmebeteg férj, aki a nászéjszakán megveri a feleségét és onnantól kezdve folyamatosan veri. Ilyen nincs, vagy ha van, akkor az egy unikum, ezzel nem érdemes tudományosan foglalkozni" - mondta a kriminológus. A kutató szerint a családon belüli erőszak általában kifejezetten kölcsönös, olyan konfliktusból fakad, amelyet valamiért nem tudnak megoldani. Ebben a helyzetben általában a nők húzzák a rövidebbet, mivel fizikailag gyengébbek, de sokszor a férfiakat is bántalmazzák, nem is akárhogyan.

"Olyan is volt, hogy a szomszéd tett bejelentést, hogy tessék jönni, mert folyik a vér, csak nem a mamáé, hanem a papáé" - mondta Tamási, aki szerint ha nő bántalmaz férfit, az csak súlyos testi sértés vagy emberölés esetén derül ki. A kutató szerint a családon belüli erőszak férfi áldozatairól azért hallani ritkábban, mert a társadalom másképp ítéli meg a férfiszerepet, mint a nőit. "Egy férfi nem panaszkodhat, egy férfi nem nyávoghat" - mondta a kriminológus, aki szerint a férfi azért nem jelenti fel a bántalmazó nőt, mert egyrészt kiröhögik, másrészt a saját gyengeségét kellene elismernie ezzel. "A gyenge férfi pedig nem piacképes". Tamási Erzsébet szerint ezért rendkívül magas a látencia a családon belüli erőszak férfi áldozatai között.

Azt sugallták, üssön vissza

A gyámügyesek és a családvédelmi szolgálat sem hitt annak a férfinak, akit az anyósa szúrt le. "Hiába voltak véraláfutások a fiam arcán az erős pofonoktól, amiket az anyjától kapott, nekem azt mondták, tiltsam meg, hogy verje a gyereket. Mondtam, hogy én megtiltottam, de nem hallgatott" - magyarázta az férfi, megjegyezve többször sugallták neki, hogy pofozza meg ő az asszonyt.

"Tőlem a feleségem hat év alatt egy pofont nem kapott, pedig többször még ő is azt mondta, hogy megérdemelte volna. Mivel nőből van, az első szavát elhiszik, hiába én fordultam először a családvédelmisekhez. Különben is, ott azt kérdezték, hogy maga férfiként mit keres itt" - panaszolta az elkeseredett apa, aki azt tapasztalta, bármennyire kegyetlen is az anya a gyerekével, a magyar hatóságok mellette állnak.

A férfi szerint iszákossága ellenére az anyánál helyezték el a gyereket, amíg a válás le nem zajlik. A férfi addig csak a kapcsolati ügyeleten, egy szűk, sivár szobában találkozhat a gyerekével. Itt se videót, se fényképet nem készíthet a fiáról, és ha megszegi a szabályokat, ezt a jogot is megvonják tőle. "Az egyik láthatás alkalmával, játék közben a fiam azt mondogatta, hogy 'az a szemét, rohadék apád'" - mesélte sírástól elcsukló hangon a férfi, miket tanít a felesége a négy és fél éves kisfiúnak.

Viszik mind a kettőt

Az anya mellett áll a bíróság egy másik apa szerint is, aki az [origo]-nak azt mondta, két fiát annak ellenére az anyjuknak ítélték, hogy a nő mindkét gyereket leforrázta. "A feleségemnek olyan betegsége van, ami miatt agresszív, túlpörgős és figyelemzavaros, gyógykezelésre van szüksége, de hol szedi a tablettáit, hol nem. Közben pedig folyamatosan veszélyezteti a fiaimat" - mondta a férfi, aki ellen egy vita után távoltartást rendeltek el. "Elvittek az őrszobára, mint egy bűnözőt, rács mögött töltöttem egy éjszakát, pedig semmit nem csináltam. Majd a bíró azért oldotta fel a távoltartást, mert semmi jelét nem látta annak, hogy bántottam volna a feleségem" - emlékezett vissza a férfi, aki a mai napig nem tudta feldolgozni a rendőrségi meghurcolást.

"Próbáltam otthon, a négy fal között megoldani a problémánkat, folyamatosan mondtam a feleségemnek, hogy szedje a gyógyszereit. Végül aztán párterápián is voltunk, de semmi nem segített" - állította. Az apa szerint a gyámügy és a rendőrség az ő esetükben mindig csak egymásra mutogatott. "A nőket jobban meghallgatják, a férfiakat bűnbakként kezelik" - panaszkodott.

"Amerikában a radikális feministák nyomására fogadták el az úgynevezett bántalmazott nő szindróma tényállást" - mondta Tamási Erzsébet. Ez azt jelenti, hogy ha egy nő azt állítja, hogy megverték, bántalmazták, akkor egy szakértő poszttraumás stressz-szindróma tünetek alapján eldönti, igazat mond-e. "Csak épp ugyanilyen tüneteket produkálhat például egy háborús veterán is. Nagyon szubjektív és jogilag teljesen megfoghatatlan az ilyen jellegű tényállás" - mondta Tamási Erzsébet. Az amerikai gyakorlatban a családon belüli erőszak esetén, ha a nőn és a férfin is látszik a bántalmazás nyoma, akkor mindkettőjüket őrizetbe veszik.