Horthy Miklós szelleme a Petőfi hídnál

Vágólapra másolva!
A Horthy-korszakban állított, majd a II. világháborúban elpusztult monumentális haditengerészeti emlékmű helyreállítását tervezte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - legalábbis egy nyilvános lista szerint szerződést kötöttek erre egy tervezőirodával. Amikor az [origo] az emlékmű helyreállításának részleteiről érdeklődött, hosszas gondolkodás után annyit mondtak: tévedés történt.
Vágólapra másolva!

"A volt dicső, soha le nem győzött Császári és Királyi Haditengerészetnek és magyar tengerész hősi halottainak örök emlékét fogja hirdetni és őrizni a ma leleplezett haditengerészeti emlékmű" - mondta egy 1937-es filmhíradó tanulsága szerint Norwalli Konek Emil altengernagy az avatáson. A II. világháborúban elpusztult emlékmű a múlt héten a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerződéslistájában bukkant fel újra.

A kormány hivatalos honlapján szeptember 13-án közzétett lista szerint a KIM bruttó 6,8 millió forintot fizetett ki az UNITEF-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt.-nek az emlékmű helyreállításáról szóló megvalósíthatósági tanulmányért. A császári és királyi haditengerészeti emlékművet a mai Petőfi híd helyén álló Horthy Miklós híddal együtt építették. A szobor a híd budai hídfőjéhez közel eső pillérnél állt.

A szebb, nagyobb magyar jövő felé

A Szentgyörgyi István szobrász és Miskolczi László építész által tervezett emlékmű fő motívuma a fiumei világítótorony vasból öntött mása volt, az obeliszk talapzatát az SMS Novaráról, Horthy Miklós zászlóshajójáról mintázták. A Novara stilizált hajóorra a Duna folyásirányával szemben helyezkedett el, a világítótornyon kívül egy kétalakos, hét méter magas bronz szoborcsoport állt rajta. A szobor egy ellenséget kutató matrózt ábrázol, akit éppen a "támadás Géniusza" vezet. Az emlékműben egy kis múzeum is helyet kapott, amely a Császári és Királyi Haditengerészet történetét mutatta be.

Forrás: Fortepan

A emlékművet 1937-ben nagy felhajtással avatták fel, az ünnepségen megjelent a magyar katonai és politikai elit egésze - köztük Horthy Miklós kormányzó is, akit a megnyitó beszédet tartó altengernagy külön köszöntött. Norwalli Konek megjegyezte, "különleges büszkeség is hevíti az összegyűltek keblét", mivel az avatóünnepségen részt vett Magyarország államfője és "az ország első katonája is", aki "szilárdan és célbiztosan tartja erős kezében a kormánykereket, amellyel szegény, megcsonkított hazánk hajóját máris átkormányozta sok viszontagságon és veszélyen körösztül, szebb, jobb és nagyobb magyar jövő felé".

A haditengerész-emlékmű a II. világháború idején súlyosan megsérült, amikor a szovjetek elől menekülő német csapatok felrobbantották a hidat. A háború után nagy tempóban indult el a főváros újjáépítése. A lakóházak, közüzemek és gyárak rendbetételével párhuzamosan előnyt élveztek a Vörös Hadsereg győzelmét hirdető és más, a kommunista propagandába illeszthető emlékművek, így az akkori kormányzat nem erőltette egyetlen előző rendszerhez köthető szobor újjáépítését sem. A híd 1952-ben épült újjá, a szobor darabjait még egy ideig őrizték, a világítótorony maradványait pedig elbontották.

Sajnálatos tévedés

Megkerestük a KIM-et, hogy megtudjuk, miért és hogyan döntöttek az emlékmű helyreállításáról, illetve mikorra lehet valami a tervekből. A minisztérium sajtóosztálya előbb pár nap türelmet kért a kérdések megválaszolására, majd tájékoztattak bennünket, hogy az üggyel Fürjes Balázs, a kiemelt jelentőségű budapesti beruházások irányításával foglalkozó kormánybiztos foglalkozik. Az ő irodája előbb szintén türelmet kért, majd újabb és újabb időpontokra ígérték a választ.

Forrás: Fortepan

Megkerestük a megvalósíthatósági tanulmánnyal megbízott UNITEF-83 tervezőirodát is, ahol azzal hárították el érdeklődésünket, hogy a szerződéssel kapcsolatban titoktartást vállaltak, minden ezzel kapcsolatos kérdésünket tegyük fel a KIM-nek.

Fürjes Balázs irodájából csütörtökön végül szűkszavú levelet kaptunk, amelyben annyit írtak, "sajnálatos hiba történt, mert a kérdésekkel kapcsolatos szerződés nincs, így természetesen ilyen kifizetés sem történt." A levéllel egy időben a kormány honlapjára újra feltöltötték a minisztérium szerződéseinek listáját, amelyben már nincs benne az emlékmű helyreállítására vonatkozó szerződés. Amikor a kormánybiztos irodájától további magyarázatot szerettük volna kapni a "sajnálatos hibára", annyit mondtak, vélhetően egy feljegyzés vagy egy szóbeli megállapodás lehetett a félreértés alapja.