Tagadnak az öcsödi darabolós gyilkosok

Vágólapra másolva!
Mindkét vádlott tagadta, hogy tudott volna a gyilkosságokról az öcsödi darabolós gyilkosság héten indult perében. A kiskorú áldozatok védelme miatt zárt ajtók mögött tartott tárgyaláson csak az idősebb férfi tett vallomást.
Vágólapra másolva!

Tagadta a bűncselekmények elkövetését az öcsödi darabolós gyilkosságokként ismertté vált bűnügy elsőrendű vádlottja a bíróságon. A 2010-ben történt emberölések miatt indult büntetőügyben a héten két tárgyalási napot tartottak a Szolnoki Törvényszéken, és a tanács elnöke az eljárás kezdetekor a kiskorú sértettek védelme érdekében zárt tárgyalás rendelt el - közölte Sándor Géza szóvivő, a törvényszék elnökhelyettese.

A 36 éves elsőrendű férfi vádlott a bíróság előtt tagadta, hogy tudott volna a bűncselekmények elkövetéséről, és állítása szerint az emberölések körülményeit sem ismerte.

A 17 éves másodrendű vádlott nem tett vallomást. Esetében a tanács elnöke a nyomozati vallomását olvasta fel, amelyben a fiatalember azt állította, hogy nem ő követte el a bűncselekményeket. A bíróság a következő tárgyalási napokon a helyszínnel összefüggő kép- és hanganyagokat nézi, illetve hallgatja meg. Ezután több mint hatvan tanút hallgatnak meg, köztük hét kiskorú gyereket.

A két férfi több emberen, részben előre kitervelten, részben aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett gyilkossággal és szexuális bűncselekményekkel vádolják. Az idősebb férfire életfogytig tartó szabadságvesztést, 17 éves társára fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést kértek.

A vádirat szerint két embert - az egyikük egy kiskorú fiú volt - gyilkoltak meg, és a holttesteket feldarabolva elégették a kemencében, de 2010-ben elraboltak egy kislányt is, akivel fajtalankodtak. A lánynak később sikerült megszöknie, és értesíteni a rendőrséget.