Nemzetközi díjat kapott a Margit hídért a Közgép

2012.09.22. 12:11

A Margit híd rekonstrukciója kapta az idén az Európai Acélszerkezeti Szövetség nívódíját. A kivitelező konzorcium vezetője a Közgép Zrt., amelynek egy másik munkája, a szolnoki Tiszavirág híd is versenyben volt.

A Margit híd rekonstrukciója kapta az idén az Európai Acélszerkezeti Szövetség (European Convention for Constructional Steelwork - ECCS) acélszerkezeti nívódíját - közölte a Közgép Zrt. szombaton az MTI-vel. Az ECCS lisszaboni konferenciáján három kategóriában díjazták a pályázókat: a gyalogos- és kerékpároshidak, a közúti és vasúti hidak, valamint a hídfelújítások kategóriában.

A Margit híd a hídrehabilitációk között nyerte el az egyik legrangosabb nemzetközi elismerést - írta a közleményben Puskár Anett, a kivitelező Mh2009 Konzorciumot vezető Közgép Zrt. kommunikációs igazgatója. A pályázatok elbírálásakor elsődleges szempont volt, hogy az elkészült műtárgyak megfeleljenek a nemzetközi standardoknak, a projektek során pedig kivételes építészeti és műszaki teljesítményt nyújtsanak.

A közleményben idézték a díjat átvevő Honti Ferencet, a Közgép acélszerkezeti és műtárgyépítési vezérigazgató-helyettesét, aki ismertette, hogy a Margit híd felújításakor a régi pályaszerkezet cseréjéhez és az új, csaknem 4500 tonna acélszerkezet beépítéséhez a hidat ketté kellett vágni, majd újra összeilleszteni, úgy, hogy a munkálatok során a tömegközlekedést is biztosítani kellett. Ehhez háromszor helyezték át a villamossíneket.

A Közgép Zrt. mellett a kivitelező konzorcium másik két résztvevője az A-Híd Zrt. és a Strabag MML Kft. volt. A gyalogos- és kerékpároshidak között egy másik olyan híd is versenyben volt, amely a Közgép nevéhez fűződik: a szolnoki Tiszavirág híd - olvasható a közleményben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK