Meghalt egy ejtőernyős Szegeden

Vágólapra másolva!
A szegedi krematórium mögé csapódott, és meghalt ejtőernyős ugrás közben egy 46 éves szentendrei férfi vasárnap délután Szegeden - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Vágólapra másolva!

Jászai Linda szóvivő azt mondta, az ejtőernyős az 55-ös út közelében, a szegedi krematórium mögötti füves területen zuhant le, eddig ismeretlen okból.

A jelenlegi információk szerint a férfi háromezer méteres magasságból ugrott ki egy repülőgépből - tudatta a szóvivő. A hadnagy közölte, a baleset körülményeit szakértők bevonásával, közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.