Fenyegetik az azeri követséget a baltás miatt

Vágólapra másolva!
Meghosszabbítják az azerbajdzsáni nagykövetség őrzését a magyar hatóságok, a rendőrség a nagykövetség dolgozóinak otthonát is figyeli. A budapesti követség még mindig kap fenyegetéseket a kiadatás miatt.
Vágólapra másolva!

Azerbajdzsán budapesti nagykövete szerint képviseletük még mindig kap fenyegető leveleket azzal összefüggésben, hogy Magyarország átadta az azeri hatóságoknak Ramil Sahib Safarov azeri katonatisztet.

Vilayat Guliyev a Vesti.az című azeri honlapnak nyilatkozott. A nagykövet elmondta, hogy a képviseletnél egyelőre csak a magyar fél foganatosít biztonsági intézkedéseket. A magyar belügyminisztérium már Ramil Safarov átadása előtt néhány nappal 24 órás őrzést szervezett Azerbajdzsán nagykövetségénél, valamint a követi rezidenciánál. Most tárgyalások folynak ezeknek az intézkedéseknek a meghosszabbításáról - tette hozzá Guliyev.

A képviseletvezető beszámolt arról is, hogy a magyar rendőrség ezekkel az intézkedésekkel párhuzamosan felügyeli azokat a házakat is, ahol a követség munkatársai laknak. "A magyar felet haladéktalanul értesítjük a hozzánk beérkező, fenyegető tartalmú elektronikus levelekről és telefonokról" - tette hozzá.

Az örmény terrorszervezetek nemcsak a budapesti követséget, de Azerbajdzsán más országokban lévő képviseleteit is célba vehetik. Ezért a diplomaták biztonságának szavatolásáról is szó volt az azeri diplomáciai képviseletek vezetőinek napokban tartott tanácskozásán - fűzte hozzá a nagykövet.

Beszámolt az azeri diplomata arról is, hogy a képviselet munkatársainak felajánlották, ha nem kívánnak ebben a nehéz helyzetben Budapesten dolgozni, visszatérhetnek Bakuba. Ezt azonban senki sem kérte - hangsúlyozta a nagykövet, majd kifejtette, hogy országa képes megvédeni állampolgárait az ASALA (a Titkos Örmény Hadsereg Örményország Felszabadítására) nevű örmény és más terrorszervezetek fenyegetéseitől.

Magyarország augusztus 31-én adta át Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa 2004-es budapesti meggyilkolásáért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Ramil Sahib Safarovot, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek.