Zúgott a Viktor, Viktor! Grúziában

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor grúziai látogatásán tartott beszédében arra figyelmeztette a vendéglátókat, hogy hiba lenne a múlt felé fordulniuk, és a magyarok támogatásáról biztosította őket.
Vágólapra másolva!

Ne forduljatok vissza a múlt felé! - üzente Orbán Viktor magyar miniszterelnök a hétfői választásokra készülő grúz kormánypárt nagygyűlésén részt vevőknek csütörtökön Kutaisziben.

A kétnapos hivatalos grúziai látogatáson tartózkodó Orbán Viktor - programja zárásaként - több ezer ember előtt mondott kampánybeszédet a Dinamo Kutaiszi stadionjában, Miheil Szaakasvili grúz államfő társaságában.

Ováció a stadionban

A színpadra fellépő magyar miniszterelnököt a tömeg "Viktor, Viktor!" felkiáltással fogadta, majd az angolul szónokló Orbán azt mondta a résztvevőknek: a magyar nép és az Európai Néppárt - amelynek egyik alelnöke - üdvözletét hozza a grúzoknak, akiknek nem szabad visszafordulniuk a múlt felé - ahogyan tették azt szerinte a magyarok egy évtizeddel ezelőtt -, az ugyanis óriási hiba lenne. Grúziának, ahogyan Magyarországnak is, tovább kell haladnia azon az úton, amely a posztszovjet világ felől egy versenyképes európai állam kialakulásának irányába visz - közölte Orbán.

"Ha hisztek benne, sikeresek lesztek, ha visszafordultok, az hiba lesz" - mondta a kormányfő, aki azt kérte a grúz kormányoldal híveitől, tartsák az országot a transzatlanti integráció útján. "Magyarország veletek van, a magyar emberek veletek vannak" - zárta szavait Orbán Viktor, akinek beszédét a kormánypárti nagygyűlésen részt vevő tömeg vastapssal fogadta.

Grúziában október 1-jén tartanak parlamenti választásokat. A voksolás előtt egy héttel kiéleződött a politikai küzdelem Miheil Szaakasvili államfő és az ellenzék, különösen annak vezére, Bidzina Ivanisvili között. A napokban az elnök tekintélyét megtépázó videofelvételek kerültek napvilágra a grúziai börtönállapotokról.