Félmilliárd forintba kerül a Vidám Park bezárása

2012.09.28. 12:17

A Fővárosi Önkormányzat november 4-én be akarja zárni a veszteségesen működő Vidám Parkot, aminek a területét az állatkert kapná meg. A becslések szerint a Vidám Park bezárása közel félmilliárd forintba kerülne, az önkormányzat pedig csak 100-250 millió forintra számíthat az ott lévő épületek és játékok kiárusításából.

A Budapesti Vidámpark bezárásáról is tárgyal jövő heti ülésén a Fővárosi Önkormányzat. Az előterjesztés - amit Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes és Sárádi Kálmánné főjegyző terjesztett be a testületnek - szerint a Vidám Park november 4-én befejezi a működését, a területét pedig a Fővárosi Állat- és Növénykert kapja meg.

A Vidám Parkot azért akarja bezárni a főváros, mert évek óta veszteségesen működik, csak a belépőjegyekből van bevétele, ez pedig nem elég a működésre, így a fővárosnak minden évben 50-150 millió forint támogatást kell adnia. A javaslat szerint a bezárással megszűnik "a klasszikus vidámparki tevékenység", de azt kikötik, hogy a területen található jelentős műemlékek - így például a körhinta, a hullámvasút, a lézerdodzsem tetőszerkezete és a barlangvasút - megóvásáról, esetleges működtetéséről az állatkertnek kell gondoskodnia.

Ha az önkormányzat megszavazza a Vidám Park bezárását, ki kell fizetnie a cég hiteleit, az 55 dolgozó végkielégítését és járulékait, így a bezárás összesen 488 millió 410 ezer forintba kerülne. Azért, hogy a kifizetett hiteleket legalább részben visszakapja a főváros, a javaslat szerint el kell adni a Vidám Park tulajdonában lévő, értékesíthető vagyont. A mutatványosbódék és egyéb ingóságok kiárusításából a javaslat "óvatos becslése" szerint 100-250 millió forint bevételük lehet.

Korábbi hírek szerint nemcsak a Vidám Park, hanem a mellette álló Fővárosi Nagycirkusz területét is megkapná a jövőben az állatkert. Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője korábban azt mondta, hogy terveik szerint a műemlékvédelem alatt álló épületek - mint a barlangvasút, a hullámvasút és a körhinta -, illetve a gazdasági udvaron lévő épületek megmaradnának. Utóbbiakban látogatóközpontokat alakítanának ki, de felmerült, hogy az óriáskereket sem bontják le.