Egy nagy visszatérő és egy rámenős lobbista a parlamentben

2012.10.01. 7:45

Az új polgári törvénykönyvről és a választási regisztrációról is vitáznak a hétfőn kezdődő parlamenti ülésen. Kedden megkezdik a tavalyi zárszámadás általános vitáját, de szó lesz a postai szolgáltatásokról szóló törvényjavaslatról is. Az ellenzéki képviselők interpellációikban a nyugdíjak évközi emelését és a külföldről hazatelepült romáknak járó segélyeket kérik számon a kormányon.

Ismét háromnapos ülésbe kezd hétfőn a parlament. Több a múlt héten elmaradt kérdés is újra napirendre kerül: például az előzetes választási regisztrációról is folytatják a vitát, de az új polgári törvénykönyv is terítéken lesz. A hétfői plenáris ülésen dönthetnek a kormány munkahelyvédelmi akciótervében foglaltak megvalósítását célzó törvénymódosító javaslatokról, valamint a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló indítványról.

A napirend előtti felszólalások után az MSZP-s Kiss Péter a nemzetgazdasági minisztert interpellálja a nyugdíjak évközi emeléséről, a jobbikos Zakó László pedig szintén Matolcsy Györgynek szegezi majd a kérdéseit, "a turizmus világnapja margójára" címmel. Gőgös Zoltán jó szokásához híven ismét a vidékfejlesztési minisztert interpellálja: "Mit rejtegetnek, miért titkolóznak" címmel nagy valószínűség szerint a földbérletek miatt kért szót.  Korrupciógyanús szerződésekre van pénz, egészségügyi ellátásra nincs? - interpellálja a csúcsminisztert a jobbikos Apáti István. Frakciótársa, Rubi Gergely pedig Pintér Sándortól kérdez nemes egyszerűséggel csak annyit: Ez lenne a rend?

A kérdések között Navracsics Tibornak felelnie kell arra, hogy vajon minden szoborrongálás társadalmilag hasznos-e, az emberi erőforrások miniszterén pedig a minden magyar gyereknek járó iskolatejet kéri számon a jobbikos Ferenczi Gábor. Párttársának, Korondi Miklósnak a múlt heti ülésen nem maradt ideje megkérdezi, hogy milyen jogcím alapján részesül segélyben a külföldről hazatoloncolt több ezer roma család, ezért most ismét megpróbál választ kicsikarni Balog Zoltánból.

A HÉT LEGJEI

A legnagyobb lobbista: Szalay Ferenc, Szolnok fideszes polgármestere nem szégyellős, és nem a folyosón, hanem egy interpellációban érdeklődik a nemzeti fejlesztési miniszternél, milyen támogatást kaphat a városa. Szalay egészen pontosan ezt kérdezi: "Számíthat-e Szolnok városa kormányzati segítségre a citromsavgyár létrehozásában és az ipari park fejlesztésében?"

A legnagyobb visszatérő: Régen hallhattuk az MSZP-s Kiss Pétert felszólalni, pláne a nyugdíjasokért aggódni. Az egykori szociális és kancelláriaminiszter azonban hétfőn mindent bepótolhat, a nemzetgazdasági minisztertől azt kérdezi, "mikor dönt a kormány a nyugdíjak évközi emeléséről?" Cséfalvay Zoltántól bizonyára ezen a héten is meghallgathatjuk, hogy a szocialista kormányok mennyi pénzt vettek el a nyugdíjasoktól.

A legnagyobb kommunistázás: A fideszes Font Sándor a volt kommunista vezetők nyugdíjáról kérdezi a közigazgatási minisztert, és Biszku Béláéknak rossz hír, hogy a kormánypárti képviselő a kérdésében azt feszegeti, hogy "az esetleges elvett nyugdíjakat" mire fordítja majd a kormány. Ezt kérdezi Font Sándor: "Mire fordítja a Kormány a demokratikus államberendezkedés felszámolásában, a szabadságharc leverésében, a kommunizmus magyarországi kiépítésében szerepet játszó volt vezetők nyugdíj felülvizsgálata után az esetlegesen elvett nyugdíjak összegét?"

A legnagyobb dánielpéterezés: A jobbikos Zagyva György Gyula "Minden szoborrongálás társadalmilag hasznos?" című kérdésében valószínűleg a Horthy-szobrot piros festékkel leöntő Dániel Péterről szeretné elmondani a véleményét. Még jobban várjuk, amikor Navracsics Tibor közigazgatási miniszter elemzi a szobor leöntését és a bírósági ítéletet, amely szerint ez "erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt".



A hétfő esti órákban elsőként Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsítását célzó javaslatáról kezdődik általános vita, amelyet Lázár János alkotmánymódosító indítványának részletes vitája követhet. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár előterjesztésében az alkotmányba foglalná, hogy sarkalatos törvény kérelemre történő névjegyzékbevételhez kötheti a választójog gyakorlását. Szintén a hétfői ülésen mondhatják el a képviselők véleményüket például az Állami Számvevőszék tavalyi munkájáról szóló beszámolóról.

Kedden megkezdik a 2011-es zárszámadás általános vitáját, de szó lesz a postai szolgáltatásokról szóló törvényjavaslatról, valamint folytatódik a kormánypárti képviselők választási eljárásról szóló, előző hétről elnapolt  előterjesztésének általános vitája. Ez az indítvány tartalmazza a választójog előzetes regisztrációhoz kötését, továbbá az ajánlószelvények rendszerének megszüntetését és a kampánycsend eltörlését. A választási eljárásról szóló törvény értelmében 2014-től csak az szavazhat, aki szerepel a választói névjegyzékben. A tervezet szerint a választói névjegyzékre három módon kerülhetnek fel az állampolgárok: egy kéthetes időszakban levélben visszaküldik a regisztrációs nyomtatványt vagy az ezt követő néhány hónapban internetes ügyfélkapun keresztül, illetve személyesen regisztrálnak a választásra.

Szerdán az új polgári törvénykönyv egyes fejezeteiről, többek között az öröklési jogról mondhatják el véleményüket a képviselők.