Elutasították Farkas Péter perújítási kérelmét

2012.10.03. 16:19

Akár hűtőháznak is lehetett volna használni Farkas Péter olimpiai bajnok házának pincéjét, ahol marihuánát termesztettek, vagyis nem biztos, hogy szándékosan kábítószer-termesztésre alakították ki. Az emiatt elítélt Farkas ügyvédje ezzel próbált perújítást kezdeményezni az ügyben. A bíróság elutasította a keresetet.

Alaptalannak találta és elutasította a kábítószerrel való visszaélés miatt jogerősen elítélt Farkas Péter perújítási indítványát szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB). A határozat nem jogerős, a döntés ellen a védelem fellebbezett.

Az olimpiai bajnok birkózó ügyvédje arra hivatkozva kért perújítást, hogy az alapügyben nem rendeltek ki műszaki szakértőt, de az általa beszerzett műszaki szakértői vélemény kihatással lehet Farkas Péter bűnösségének megállapítására. A bíróság szerint azonban az új szakértői vélemény nem érintette a jogerős ítélet bűnösséget megállapító pontjainak többségét.

Farkas Pétert és testvérét, valamint a testvére egy ismerősét 2004-ben vették őrizetbe, mivel kábítószer-ültetvényt működtettek a Farkas testvérek tulajdonában álló budapesti ház pincéjében.

A bíróság először felmentette Farkas Pétert, mert nem talált bizonyítható összefüggést személye és a drogtermesztés között, a megismételt eljárásban azonban első fokon öt, majd jogerősen hét évet kapott. Farkas még az elsőfokú ítélet kihirdetése előtt, 2008 novemberében kisétált a bíróságról, és elhagyta az országot. Andorrában fogták el, onnan 2010 elején hozták haza, azóta tölti jogerős büntetését. Testvére, aki az elsőfokú ítélet kihirdetése előtt ugyancsak elhagyta a bíróság épületét, de egy nappal később Vecsésen elfogták, ugyancsak hét év szabadságvesztést kapott, míg az ügy harmadik vádlottjára hatéves szabadságvesztést róttak ki.

Pelle Andrea, Farkas Péter védője a szerdai tárgyaláson azzal érvelt, hogy míg a jogerős ítélet azt állapította meg, hogy a terepszint alatti építmény nem alkalmas hűtőháznak, addig a szakértő szerint alkalmas. Hangsúlyozta, hogy ott később almát is tárolt Farkas Péter. Szerinte így nem lehet megállapítani azt, hogy az építmény kifejezetten kábítószer-termesztés céljára lett kialakítva és átépítve. Ha pedig a jogerős ítéletben kifejtett logikai lánc első eleme nem állja meg a helyét, akkor a többi sem.

Az ügyészség szerint Farkas Péternek nem volt hűtőházzal kapcsolatos vállalkozása, engedélyt sem kért ilyesmire, és az építményt kifejezetten kábítószer termesztésére alakították ki, aminek költségeit a sportoló fizette, valamint a termesztés miatt magas közüzemi számlákhoz is hozzájárult.

A bíróság szerint a jogerős ítélet 20 pontban foglalta össze megállapításait, amelyek megalapozzák Farkas Péter büntetőjogi felelősségét. Eszerint tisztában kellett lennie azzal, hogy illegális tevékenység folyik az építményben, ami be is bizonyosodott, de emellett szerepet is vállalt azzal, hogy az építkezésbe beruházott, segített az eszközök beszerzésében és a közüzemi számlák kifizetésében. A szakértő ugyan azt mondta, az építmény alkalmas hűtőháznak, de ebből nem lehet arra következtetni, hogy az csak arra használható. A perújítási tárgyaláson ott volt Farkas Péter testvére is, aki az MTI szerint épp szerdán szabadult.

KAPCSOLÓDÓ CIKK