Megrugdosták az egyik zsidó vezetőt

Vágólapra másolva!
Bántalmazták az utcán a Budapesti Zsidó Hitközség egyik körzeti elnökét.
Vágólapra másolva!

Két férfi megtámadta a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének elnökét pénteken, amikor kifelé jött a zsinagógából - erősítette meg a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója az MTI információját.

Zoltai Gusztáv elmondta: Kerényi Andrásra két fiatalember támadt rá, amikor kijött a zsinagógából. Hasba rúgták, és miközben bántalmazták, a két fiatal azt kiabálta: "rohadt büdös zsidók, meg fogtok dögleni".

Kihívták a rendőrséget, két rendőrautó rövid időn belül a helyszínre érkezett. A hitközség körzeti elnöke felismerte támadóit, akiket a lakásukban fogtak el a rendőrök.

Idén júniusban Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit ért inzultus az utcán, egy ismeretlen lépett oda hozzá, és azt mondta neki: "utálok minden zsidót".