Vágólapra másolva!
Orbán Viktor szerint a magyar gazdaság jövőre együtt tud majd növekedni a némettel, de ehhez le kell győznünk az önsajnálatot és a lebeszélés kultúráját.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök szerint Magyarországnak esélye van arra, hogy a következő két évben továbbra is egyszerre folytassa az államadósság-csökkentés és a versenyképesség-növelés politikáját úgy, hogy közben megőrizze a politikai stabilitást is. Orbán Viktor erről hétfőn a Parlamentben, a Magyar Diaszpóra Tanács II. ülésén beszélt, hangsúlyozva, hogy Magyarországnak valójában két ellenfele van, amelyet le kell győznie, ez pedig az önsajnálat és ennek "unokatestvére", a lebeszélés kultúrája. A kormányfő rámutatott ugyanakkor arra, hogy álláspontja szerint, ha Magyarország nem hibázik, jövőre együtt tud növekedni a német gazdasággal.

Orbán Viktor szerint az európai társadalomfejlődés következő szakasza a vallásból átvett értékekre, a család megerősítésére és a nemzetek reneszánszára fog épülni. A miniszterelnök azt mondta: ezt az elképzelést a Magyarországgal szemben álló nyugat-európai politikai elit - amelynek tagjai jórészt a '68-as generációból kerültek ki - a legnagyobb hevességgel utasítja el.

A kormányfő szerint azonban lezárult a történelem egyik európai fejezete, ami ezen elit gondolkodásmódjának a végét is jelenti, ezekre a gondolatokra ugyanis nem lehet jövőt építeni Európában, ezek nem állják ki "a következő húsz év hullámverését".

Hozzátette, szerinte a Magyarországgal szembeni támadások is éppen ebből, az európai kultúra másfajta értelmezéséből adódnak, nem pedig az ország elleni összeesküvésekről van szó.

A középosztályt erősítené Orbán

A kormányfő érintette a demográfiai problémákat is, kiemelve, hogy az a közösség, amely biológiailag nem képes fenntartani magát, az nem tudja fenntartani saját rendszerét sem.

Kormánya eddigi munkáját értékelve kijelentette: az a kép ma már nem igaz, hogy Magyarország ne tudna megállni a saját lábán. "Az IMF-fel ugyan meg akarunk egyezni, de most már mindenki elfogadja a világon, hogy ha nem lenne megegyezés, Magyarországnak akkor sem lennének finanszírozási gondjai. (...) Az a kérdés, hogy drágábban vagy olcsóbban finanszírozza magát" az ország - fejtette ki Orbán Viktor.

Véleménye szerint ugyanakkor elmaradásban is van a kabinet, ugyanis az alsó középosztálynak egyelőre nem tudtak kitörési lehetőséget biztosítani, holott a politikai stabilitást csak egy széles középosztályra építve lehet megőrizni, "a nincstelenekre és a milliárdosokra építve" ezt nem lehet elérni - fogalmazott, hozzátéve: a következő időszak feladata, hogy a 100-210 ezer forint között kereső alsóközéposztály-belieknek biztosítsanak olyan család-, otthonteremtési és bér-, valamint munkaprogramokat, amelyekkel ezek az emberek szintén azt érezhetik, hogy ők is a nemzet fő erőihez tartoznak.