Felgöngyölítették a rendőrök a nagy tinnyei ékszerrablást

Vágólapra másolva!
A 2010-es rablás során a betörők késsel támadtak egy ház lakóira, megkötözték őket, és ékszereikkel, műkincseikkel és autójukkal együtt kereket oldottak. A rendőrök két év nyomozás után négy betörőt és a tippadójukat is elfogta.
Vágólapra másolva!

Vádemelési javaslattal lezárták a nyomozást a Pest megyei Tinnyén két évvel ezelőtt elkövetett ékszerrablás ügyében - közölte honlapján a rendőrség. A tinnyei rablás során az elkövetők 35 millió forint értékű ékszert és egyéb értékeket raboltak el, a nyomozók azonban mostanra mindenkit megtaláltak.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közleménye szerint jelentős értékre, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt nyomoztak immár két éve. Az eljárás során négy elkövetőt azonosítottak, továbbá a bűncselekmény végrehajtói mellett a tippadót is elfogták.

A nyomozók szerint 2010. július elsején éjszaka az elkövetők bementek egy tinnyei házba, az ott tartózkodókat késsel megfenyegették, majd megkötözték őket, és a házból különböző értéktárgyakat, ékszereket, műtárgyakat, készpénzt tulajdonítottak el. A rablók magukkal vitték a sértettek gépkocsiját is, a kárérték összege meghaladta a 35 millió forintot.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a nyomozást most befejezték, az ügyiratokat vádemelési javaslattal a Pest Megyei Főügyészségnek küldték el - olvasható a rendőrségi közleményben.