Új autókra váltana a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő

Vágólapra másolva!
Ötvennégy új autót venne bérbe a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt., 277 millió forint értékben. Azt mondják, a mostani autóik több mint 200 ezer kilométert futottak, és csak szervizre 55 millió forintot költenek évente.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. (NIF) személygépjárművek tartós bérletére szóló ajánlati felhívást tett közzé - közölte a NIF Zrt. szerdán. Az ajánlati felhívásban 54 új személygépjármű beszerzése szerepel, ebből 14 opcionális igénylést jelent.

Az autók beszerzésére várhatóan mintegy 277 millió forintot fordítanak, amely a teljes becsült ajánlat 70 százaléka, a maradék 30 százalék a kapcsolódó szolgáltatások díját - felelősségbiztosítás, CASCO, assistance, rendeltetésszerű használat során bekövetkezett szervizelési költségek - fedezi öt éven keresztül.

A közlemény szerint a NIF Zrt. tulajdonában lévő személygépjárművek futásteljesítménye túllépi a 200 ezer kilométert, rendszeres javításra szorulnak, ezért az éves szervizelés költsége meghaladja az 55 millió forintot. Az új személygépjárművekkel az éves szervizelési költség várhatóan a felére csökken.

A társasághoz országosan mintegy 600 beruházás tartozik, ezek koordinálása és felügyelete megbízható gépjárműpark nélkül nem lenne megoldható - teszik hozzá.