Hoffmann Rózsát nem győzte meg Matolcsy bejelentése

Vágólapra másolva!
Bár Matolcsy György szerint a kormány döntött a pedagógus-életpálya modell elhalasztásáról, Hoffmann Rózsa szerint nem kormánydöntés született, hanem csak egy bejelentés a lehetséges elhalasztásról.
Vágólapra másolva!

Még nem határozott a kormány a pedagógusbérekről - jelentette ki Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a Magyar Hírlapnak. Hoffmann szerint nem kormánydöntés született, hanem csak egy bejelentés hangzott el a pedagógus-életpályamodell bevezetésének lehetséges elhalasztásáról.

"Még most sem reménytelen a helyzet" - mondta Hoffmann. Szerinte a bejelentések csak lehetőségként szóltak a pedagógusbérek emelésének elhalasztásáról, de a kormányzati szereplők keresik a megoldást.

Arra a felvetésére, amely szerint az államtitkár már említett egy kompromisszumos megoldást, hogy 2013. szeptember 1-jével bevezetnék az életpályamodellt a béremelés nélkül is, de 2014 januárjában visszamenőleg kifizetik a négy hónapra járó összeget, az államtitkár úgy válaszolt: "erről egyeztetni kell a szakszervezetekkel. A jövő hétre meghívtam a pedagógusok érdekvédelmi szervezeteit, hogy megismerjem az ő javaslataikat is, és feltárjam előttük az általunk kidolgozott opciókat. Az egyeztetés függvényében teszek javaslatot a kormánynak" - mondta.

Matolcsy György gazdasági miniszter pénteken jelentette be, hogy a kormány elhalasztja a pedagógus-életpályamodell bevezetését, hogy így 73 milliárd forinttal javítsák a jövő évi költségvetés egyenlegét.