Orbán már az eurózónán kívül látja a görögöket

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor szerint Görögország távozni kényszerül az euróövezetből, ha elmaradnak a mélyreható reformok - írta a Die Welt nevű német napilap csütörtök este internetes kiadásában, a magyar miniszterelnökkel folytatott háttérbeszélgetésből idézve.
Vágólapra másolva!

A kormányfő a német kancellári hivatalban tett csütörtöki munkalátogatása előtt járt az Axel Springer lapkiadó berlini székházában. A Die Welt beszámolója szerint Orbán Viktor úgy vélte: Görögország "semmiképpen nem maradhat" az euróövezetben, ha elmaradnak a reformok, az pedig igen kérdéses, hogy van-e elég politikai akarat a mélyreható átalakítások végrehajtásához.

A miniszterelnök úgy vélte, az euróövezeti partnerek végül valószínűleg nem ragaszkodnak majd Görögország tagságához, hanem hozzájárulnak ahhoz, hogy a z ország távozzon a közös fizetőeszközt használó uniós tagok közösségéből. "A kilépés csupán politikai kérdés" - mondta Orbán.

A lap beszámolt arról is, hogy a beszélgetés során "kritikai jellegű vita" alakult ki "az egyik legvitatottabb európai kormányfő" politikájáról. A másfél órás beszélgetésen a kormányfőnek kérdéseket tettek fel egyebek mellett az ópusztaszeri Turul-szobor avatásán elmondott "nacionalista vér és rög-beszédéről" (a német sajtó általában megdöbbent a beszéd hangvételén), és a magyar gazdaság "javuló helyzete" is a témák között volt.