Óriási cigányfelvonulás készül a Jobbik ellen Miskolcon

Vágólapra másolva!
A menet a Jobbik aznapra, az avasi lakótelepre meghirdetett megmozdulására reagál. A romák a Jobbik kirekesztő fellépése és az ezt "cinikusan hallgatva" figyelő állam és politika ellen tüntetnek majd.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt időszak legnagyobb megmozdulására készül a cigányság Miskolcon október 17-én - mondta Horváth Aladár, a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért elnevezésű szervezet vezetője pénteken miskolci sajtótájékoztatóján. A Hazáért, a demokráciáért elnevezésű menet ellendemonstráció a Jobbik aznapra az avasi lakótelepre meghirdetett megmozdulásával szemben. Az ellenzéki párt korábban azt közölte, hogy a Magyar élet menetét azért szervezték meg, hogy felhívják a kormány és a helyiek figyelmét, hogy "elfogyott az emberek türelme", és "Magyarországon ma nincs közbiztonság".

Horváth Aladár a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a Jobbik indoka mondvacsinált, a göbbelsi propagandára hasonlít, "ezekkel szemben erőt kell felmutatni a cigányságnak (...), vissza kell szorítani az újfasiszták nyomulását". A cigányok dolga megvédeni önmagukat, a méltóságukat és a becsületüket, és úgy érzékelik, hogy az ő dolguk most megvédeni a haza becsületét is - mondta a roma polgárjogi vezető. "Rendkívüli módon magára maradt ez a közösség, nagyon kevés szövetségesünk van, ám azokkal együtt úgy gondoljuk, leszünk elég erősek, hogy kisöpörjük a náci eszmét" - fogalmazott Horváth Aladár, hozzátéve, hogy az országból nem a cigányoknak, nem a szegényeknek, az elnyomottaknak kell távozniuk, hanem az "ezeket az eszméket képviselő nyilasoknak".

A felvonulásra felhívást tett közzé a miskolci cigány kisebbségi önkormányzat is. Eszerint a "mindenkori állam kirekesztő politikája ellen" fognak tiltakozni. A városi ckö szerint ugyanis a megfélemlítő retorikát folytató Jobbik káros a demokráciára, de ugyanilyen káros a cinikusan hallgató politikai elit. "A Jobbik csak kirekeszti a szegény, köztük elsősorban cigány embereket, miközben megoldással nem szolgál sem a térség, sem az ország problémáira. A miskolci romák elfogadhatatlannak tartják a megfélemlítés mindenféle formáját, ugyanakkor úgy vélik: itt az idő felhagyni az elmúlt évek gyakorlatával, amikor a romák sarokba szorulva farkasszemet néztek a szélsőségesekkel." Szerintük a kormány és az állam dolga és felelőssége a gyűlölet megállítása.

A Fidesz helyi szervezete a Jobbik tervezett demonstrációjára korábban úgy reagált, hogy a jobbikosok "ha Miskolcnak, a miskolciaknak - és főleg az avasiaknak - nem tudnak, vagy nem akarnak segíteni, legalább ne ártsanak!" A Demokratikus Koalíció (DK) korábban szintén azt közölte: semmi nem indokolja, hogy a Jobbik önös politikai érdekeit szolgáló rasszista felvonulást tartson az avasi lakótelepen, ezért a DK október 17-ére Menet a békéért elnevezéssel demonstrációt hirdetett Miskolcra. A rendezvényhez a Szolidaritás, az MSZP, valamint több hazai és nemzetközi civil szervezet is csatlakozik - tudatta a párt.