Vágólapra másolva!
Egy tábornok is van közöttük, őt elöljárói intézkedés többrendbeli elmulasztásának bűntettével gyanúsítottak meg. A 2006. őszi rendőrségi fellépés miatti nyomozásnak már tizenegy gyanúsítottja van.
Vágólapra másolva!

Egy újabb tábornok is gyanúsított a 2006. őszi rendőrségi fellépés miatti nyomozásokban, amelyekben a gyanúsítottak száma már 11-re emelkedett - írta a Magyar Nemzet. A lapnak a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Balogh Zoltán elmondta: hét új embert gyanúsítottak meg abban az eljárásban, amelyet 2010. november 12-én rendeltek el elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette és más bűncselekmény gyanújával.

Egy tábornokot elöljárói intézkedés többrendbeli elmulasztásának bűntettével gyanúsítottak meg. Egy főhadnagyot, három törzszászlóst és két főtörzszászlóst ugyanezen bűntett egyrendbeli elkövetésével gyanúsítanak. A szóvivő azt nem pontosította, hogy melyik 2006. őszi esemény miatt történt meg a gyanúsítás, de jelezte, hogy további gyanúsítások is várhatók. Azt is elmondta, hogy ez ügyben több mint 500 embert hallgattak ki.

A 2006. őszi rendőri intézkedésekkel kapcsolatban két másik büntetőeljárási is folyamatban van. A nyomozásoknak, amelyeket a Központi Nyomozó Főügyészség debreceni regionális osztálya folytat, eddig négy gyanúsítottjuk volt. Gergényi Péter volt budapesti főkapitányt az azonosítószámok parancsnoki utasításra történő levétele miatt, Bene László volt országos főkapitányt a Gergényi elleni elmaradt fegyelmi miatt gyanúsították meg. Ugyancsak gyanúsított lett Majoros Zoltán, a tévészékház rendőri védelmének műveletirányítója és Mittó Gábor, a Szabadság tér helyszíni parancsnoka.