Rogán: Szocialista csökevény a lakcímnyilvántartás

Vágólapra másolva!
Nem kellene nyilvántartania az államnak az emberek lakcímét Rogán Antal szerint. Azt mondta, ez abból a korszakból maradt, amikor az állam mindent nyilvántartott a polgárairól, és mindent szabályozott.
Vágólapra másolva!

Nincs szükség kötelező lakcímnyilvántartásra Magyarországon - mondta Rogán Antal az ATV Szabad szemmel című műsorában. A Fidesz frakcióvezetője erről indítvánnyal is szeretne élni a parlamentben.

Rogán szerint az államnak nem kell nyilvántartania senkinek a lakcímét, ez a helyi önkormányzatok feladata lehet. "Bőven elegendő, ha az állam arról tart nyilván adatokat, hogy az állampolgár befizette-e az adót, vagy nem" - mondta.

Rogán Antal szerint a kötelező lakcímnyilvántartás "egy szocialista csökevény, egy maradvány abból a korszakból, amikor az állam mindent nyilvántartott a polgárairól és mindent leszabályozott".

Minderről a választási törvény, illetve a regisztráció kapcsán nyilatkozott a Fidesz frakcióvezetője. Azt mondta, a választói névjegyzék abban különbözik a kötelező nyilvántartástól, hogy az ember maga dönti el, bekerül-e egy ilyen adatbázisba, vagy nem.