Alkotmánybírósághoz fordul a XIII. kerületi önkormányzat a köznevelési törvény miatt

Vágólapra másolva!
Alkotmánybírósághoz fordul a XIII. kerületi önkormányzat a köznevelési törvény miatt, mert megítélésük szerint a jogszabály több paragrafusa sérti az alaptörvény több cikkét, a jogállamiságot és az önkormányzatoknak a helyi közügyek intézéséhez való jogát.
Vágólapra másolva!

Az önkormányzat az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében bírálta, hogy a köznevelési törvény minden magánszemélynek, illetve jogi személynek megengedi a köznevelési intézmény fenntartását, a helyi önkormányzat kivételével. Álláspontjuk szerint ez indokolatlanul és aránytalanul korlátozza a tanulás szabadságát is.

A XIII. kerület jelezte: önkormányzati jogosítványok is sérülnek, mások mellett a település közösségének ügyeiben való eljárási joga és az önkormányzati tulajdonosi és döntési jogosultságok. Emellett a fenntartott intézményrendszer sorsa is bizonytalanná válik.