Lázár: Megszűnhet a lakcímnyilvántartás

Vágólapra másolva!
Több lehetőséget kell adni arra, hogy én magam eldöntsem, például a feliratkozással, hogy milyen információt adok át az államnak - mondta Lázár János.
Vágólapra másolva!

Lázár János szerint a választási regisztráció bevezetésével párhuzamosan radikálisan csökkenteni kell az állami információbirtoklást, ezért a Miniszterelnökséget vezető államtitkár támogatja Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető javaslatát, amely szerint nincs szükség kötelező lakcímnyilvántartásra Magyarországon.

Lázár János egy keddi háttérbeszélgetésen újságírói kérdésre, a választási eljárási törvénnyel kapcsolatban beszélt arról, hogy álláspontja szerint a választási regisztráció bevezetésével párhuzamosan az állam által birtokolt információ mennyiségét radikálisan csökkenteni kell. Úgy vélte, hogy az információs önrendelkezési joghoz ilyen volumenű népesség-nyilvántartás, lakcímnyilvántartás nem tartozhat hozzá.

Közölte, hogy ezért "maximálisan" támogatni tudja Rogán Antal indítványát, és a kormányon belül is azt az álláspontot képviseli, hogy "az állami információbirtoklást jelentősen vissza kell metszeni, és több lehetőséget kell adni arra, hogy én magam eldöntsem, például a feliratkozással, hogy milyen információt adok át az államnak".

Rogán Antal az ATV vasárnapi műsorában beszélt arról, hogy szerinte nincs szükség kötelező lakcímnyilvántartásra Magyarországon, az államnak nem kell nyilvántartania senkinek a lakcímét, ez a helyi önkormányzatok feladata lehet. A Fidesz frakcióvezetője hozzátette, hogy szeretne egy ilyen indítvánnyal élni a parlamentben. Lázár János a sajtóbeszélgetésen arra is kitért, hogy szerinte még legalább két hét kell, amíg a választási eljárási törvény részletei eldőlnek.

Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a választási regisztráció miatti belpolitikai vita mellett van egy technikai kérdés is, a határon túliak levélben való szavazása tekintetében. Ezzel kapcsolatban "nagy feladványnak" nevezte, hogy ezt hogyan lehet megoldani sok helyen ellenséges jogi környezetben.