Gyömrő fellázadt a járási rendszer ellen

Vágólapra másolva!
Nem adott felhatalmazást keddi ülésén Gyömrő képviselő-testülete a polgármesternek a megyei kormányhivatallal kötelezően kötendő járási megállapodás aláírására - közölte Mezey Attila, a város alpolgármestere csütörtökön. Gyömrő azért nem írja alá a megállapodást, mert még járási kirendeltség sem lehet a településen. Ha október végéig nem írják alá a dokumentumot, a Pest megyei kormányhivatal vezetője dönthet Gyömrő helyett.
Vágólapra másolva!

Habár Gyömrő is szeretett volna járásközpont lenni, és e törekvésükben hét környékbeli település is támogatta őket, nem sértettség miatt utasítják el a monori járási hivatalhoz tartozást szentesítő dokumentum aláírását - mondta Mezey Attila, a város alpolgármestere csütörtökön. Egyhangú döntésük hátterében az áll, hogy bár a szakminisztériummal történt egyeztetések során ígéretet kaptak egy úgynevezett járási kirendeltség felállítására, ezt a lehetőséget végül megtagadták tőlük.

Ha a Monorhoz hasonló lélekszámú és adottságú Gyömrőn (ahol okmányiroda is működik) megnyílhatna egy kihelyezett ügyintézési helyszínként működő, két-három embert foglalkoztató kirendeltség, amelyhez irodájuk is van, a 17 ezres településen élőknek nem kellene mindenért Monorra utazniuk - magyarázta az alpolgármester. Szerinte sajnálatos az is, hogy többszöri kezdeményezésük ellenére a megállapodás előkészítéséért felelős biztossal személyesen nem, csupán elektronikus levél formájában beszélhettek a vitás kérdésekről.

A képviselő-testület tisztában van azzal, hogy ha a polgármester október végéig nem köti meg a járási megállapodást, akkor a Pest megyei kormányhivatal vezetője megteheti ezt a gyömrőiek helyett, ám így akarták az illetékesek tudomására hozni egyet nem értésüket - tette hozzá Mezey Attila.

Az 1,2 milliós lélekszámot meghaladó, 187 települést magában foglaló Pest megyében 18 járás jön létre a jövő évtől. Gyömrő a monori központú járáshoz tartozik majd Bénye, Csévharaszt, Gomba, Káva, Monorierdő, Nyáregyháza, Péteri, Pilis és Vasad településekkel együtt.