Orbán: Válság idején érdemes költeni a kultúrára

Vágólapra másolva!
Firenze, New York és Szentpétervár múzeumaihoz hasonlította Orbán Viktor a Szépművészetit a Cézanne-kiállítás megnyitóján. A kormány rekordösszeggel támogatta a kiállítás létrejöttét, még törvényt is módosítottak miatta.
Vágólapra másolva!

Éppen válság idején érdemes leginkább áldozni a kultúrára - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Szépművészeti Múzeum Cézanne és a múlt - Hagyomány és alkotóerő című kiállításának csütörtöki megnyitóján.

"A kultúra képes megmutatni a nagyságot, és azt, hogy mi, magyarok képesek vagyunk a világ élvonalába tartozó kiállítást megrendezni" - mondta a világ 40 nagy múzeumából érkezett 156 művet felvonultató tárlatról. Orbán szerint egy ilyen kiállítás oda helyezi a Szépművészeti Múzeumot, ahová az való: Firenze, New York vagy Szentpétervár nagy múzeumai mellé.

Cézanne-ról szólva a kormányfő kiemelte, a nagy posztimpresszionista alkotó autodidakta módon kezdte festészeti tanulmányait, nem vették fel a képzőművészeti akadémiára, pályafutása nagy részében értetlenség fogadta, de mindez nem törte meg lelkesedését, és végül még megérhette, hogy a közönség elismeri művészetét.

A kormány is besegítet

Baán László múzeumigazgató azt mondta, a tárlat megrendezését az állami és üzleti szféra összefogása tette lehetővé: a magyar kormány idén 300 millió forint egyedi támogatást biztosított a kiállítás létrehozásához, ami a legmagasabb a hazai múzeumok történetében. Mikor kiderült, hogy a műtárgyak 300 milliárd forintos biztosítási összértéke meghaladja a törvényben rögzített keretet, Lázár János államtitkár azonnal benyújtott egy módosító javaslatot annak megemelésére; ezt az Országgyűlés egyhangúan fogadta el - hívta fel a figyelmet a főigazgató az ügyben létrejött politikai összefogásra.

Az ING-csoport Baán szerint a valaha volt legnagyobb hazai múzeumi szponzorációban részesítette a budapesti Cézanne-kiállítást, 120 millió forint támogatást nyújtva.

Nicholas Penny, a londoni The National Gallery igazgatója szerint Geskó Judit kurátor évekig dolgozott a nagyszabású kiállítás létrehozásán, és szakmai elismertségének köszönhetően sikerült meggyőznie a világ nagy múzeumainak igazgatóit arról, hogy ez a kiállítás segíthet új oldalról megérteni Cézanne életművét. Munkájában segítségére volt a Szépművészeti ambiciózus vezetője, Baán László, aki úgy tekint erre a kiállításra mint a legfontosabbra, amelyet a múzeumban valaha megrendeztek - hangsúlyozta Nicholas Penny. "Talán nincs még egy kiállítóhely Bécstől keletre, amelynek sikerült hasonló módon bekerülnie a nemzetközi vérkeringésbe" - tette hozzá.

Geskó Judit kurátor szerint a tárlat Cézanne 100 festményét, akvarelljét és grafikáját vonultatja fel, köztük igen sok olyat, amelyet a művész régi mesterek tanulmányozása során készített. Ezeket a kiállítás az előkép művek mellé helyezve, soha nem látott koncepció szerint tárja a látogató elé, hogy az összehasonlítás segítségével előtűnjenek Cézanne művészetének jellegzetes vonásai, másrészt a közönség végigkövethesse a festő művészei útkeresését.

Magyarország első Cézanne-kiállítása 2013. február 17-ig lesz látogatható.