Mutogatással próbált becsajozni a szatír

Vágólapra másolva!
A kiskunhalasi férfinak 125 ezer forintjába fájt, hogy szeméremsértő módon mutogatta magát kocsijában, pedig csak csajozni akart.  
Vágólapra másolva!

Egy kiskunhalasi nő tett feljelentést október 2-án a rendőrségen, mert aznap reggel Kiskunhalas egyik utcájában egy autóban ülő férfi szeméremsértő módon mutogatta magát "nemi vágyának kielégítése végett" - olvasható a Bács-Kiskun megyei hírekkel foglalkozó Baon.hu. A férfi az autó ajtaját is kinyitotta, amikor észrevette a hölgy közeledését, és le is szólította.

A nyomozás során egy 34 éves soltvadkerti férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki azt mondta, hogy ilyen módon szeretett volna partnert találni. A férfit a Kiskunhalasi Városi Bíróság ítéletében 125 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.