Többfelé gondot okozott a havazás az országban

első hó 2012 magyarország,
Vágólapra másolva!
Kora délutánra országszerte elállt a hó. Korábban a Dunántúlon és az ország középső részén fennakadásokat okoztak a csúszós utak, Budapest belvárosában is esett a hó. Kecskemétnél több baleset is történt, a Bakonyban a vonatok késtek. Dobogókőn nem olvad el a hótakaró.
Vágólapra másolva!

Reggel negyed nyolc körül havazni kezdett Budapest belvárosában is, de nagyjából egy óra múlva el is állt. Az [origo] munkatársa korábban Piliscsaba könyékéről jelentett havazást, az Időkép.hu szerint esett a hó Érd környékén, valamint az Alföldön is. Havazott a délnyugati országrészben, a Mecsek és Pécs környékén is, a Zemplénben viszont csak havas eső esett. A nyugati országrészben már vasárnap is esett a hó, a legtöbb havat a 435 méter magasan fekvő Brennbergbányán mérték, ott három centiméteres a hólepel. Az Időkép.hu adatai szerint kora délutánra országszerte megszűnt a havazás.

Dobogókő környékén viszont megmaradt az éjszaka esett 2-4 centiméteres hó. Hétfőn délután már nem esett a térségben, tájékoztatta az MTI-t a helyi sícentrum vezetője. A vasárnap reggeli ónos eső miatt sokáig jégpáncél borította a Dobogókőre vezető utakat, majd estére enyhült az idő, éjszaka pedig reggelig tartó havazás kezdődött. A télies idő ellenére sportolásra még nem alkalmas az időjárás és a hótakaró sem.

Forrás: MTI/Földi Imre
Hóesésben biciklizik egy férfi a XVII. kerületben. További képekért kattintson!

A Bakonyban és az ország nyugati megyéiben több vonalon is késtek a vonatok, mert a havazás miatt nehezen voltak állíthatók a váltók, és a felsővezetékre lógó faágak tartós zárlatokat okoztak - közölte a Mávinform. A Budapest-Székesfehérvár-Szombathely, a Nagykanizsa-Pécs és a Nagykanizsa-Dombóvár vonalon 40-50 perces, a Győr-Sopron és a Győr-Veszprém vonalon 15-25 perces késéssel közlekedtek a vonatok.

Zala megyében a néhány centiméteres hó miatt kialakult latyakos utak, több helyen pedig kidőlt fák nehezítették a közlekedést. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. zalai diszpécserszolgálata délelőtt közölte: a megye közútjai többfelé latyakosak a vizes hótól, emiatt lassabban járhatók. Nagyobb gondot okoz, hogy az elmúlt napokban hullott eső feláztatta a talajt, majd az éjszaka leesett nedves hó súlya miatt számos helyen fák dőltek ki az utakra.

Forrás: MTI/Varga György
Behavazott háztetők Nagykanizsán. További képekért kattintson!

A havazás miatt négy baleset történt hajnalban Kecskeméten és az M5-ös autópálya környékbeli szakaszán, az elsőben egy busz és egy autó ütközött, a másodikban szalagkorlátnak ütközött egy autó, amibe hátulról belecsúszott egy kisteherautó. Az M5-ös autópálya 63 kilométerénél két, román rendszámú személygépkocsi ütközött össze, a 115-ös és a 116-os kilométernél pedig egy-egy autó az árokba csúszott. A mentések idejére forgalomkorlátozás várható az autópálya Szeged és Budapest felé vezető oldalán is.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese az [origo]-nak hétfőn reggel elmondta: a jelenlegi intenzív havazás várhatóan egy órán belül csendesedik, utána csak hószállingózás lesz. A hó csak a magasabban fekvő helyeken marad meg, körülbelül két centiméter vastag hólepelként. Kedden már nem várható havazás, hideg, időnként napos idő lesz.