Sztrájkkal fenyegetnek a budapesti ellenőrök

Vágólapra másolva!
Eddig nem tudtak megállapodni az új kollektív szerződésről a Budapesti Közlekedési Központnál, novembertől pedig az új, munka törvénykönyve szerinti szabályok lesznek érvényesek, ami se a dolgozóknak, se a vállalatnak nem jó. Sztrájkbizottságot alakítanak a dolgozók, de a buszok sztrájk esetén sem fognak leállni, helyette a pénztárak lesznek zárva, és ellenőrök sem lesznek.
Vágólapra másolva!

Sztrájkbizottságot alakítottak a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) működő szakszervezetek, munkabeszüntetésre a legkorábban november közepén lehet számítani.

Jáger István, a sztrájkbizottság alelnöke azt mondta, nyáron kezdődtek meg a tárgyalások a BKK-nál a kollektív szerződésről, de ezek még nem zárultak le, november elsejétől viszont hatályát veszti az átmeneti foglalkoztatási megállapodás. Ennek értelmében a munka törvénykönyve szerinti foglalkoztatás lép életbe, ami az alelnök szerint sem a BKK-nak, sem a munkavállalóknak nem kedvező.

A sztrájkbizottság megalakításával a szakszervezetek célja, hogy felhívják a munkáltató figyelmét minderre, és hogy minél előbb lezáruljanak a tárgyalások. A sztrájk nem cél, de akár erre is sor kerülhet, a legkorábban november második felében - fogalmazott Jáger István. Hozzátette, hogy ebben mintegy 1100 ember lenne érintett, ők főleg a végrehajtói területen dolgoznak: pénztárosok, jegyárusok, ellenőrök, forgalomirányítók.

A sztrájkbizottságnak meg kell várnia a munkáltató reagálását a bejelentésre, ezt követően munkaügyi vita kezdődik, egy esetleges sztrájknál pedig a BKV-tól eltérően nem kell megállapodni a még elégséges szolgáltatásról, mert a BKK nem közszolgáltató cég - fejtette ki Jáger István.

A BKK közleményben reagált a hírre. Eszerint a BKK vezetése továbbra is elkötelezett a megállapodás és a kollektív szerződés megkötése mellett. A megállapodás megkötésének elhúzódása azt eredményezhetné, hogy az érintett kollégák október 31-től az új kollektív szerződés hatálybalépéséig csak a Munka Törvénykönyve által meghatározott pótlékokban, juttatásokban részesülnének, mellyel csökkenne keresetük, hátrányukra változna munkarendjük. Ezt a BKK menedzsmentje - áll a közleményben - elfogadhatatlannak tartaná.

"Ezért a BKK vezetése úgy döntött, továbbra is fenntartja az Átmeneti Megállapodásban rögzített, a Munka Törvénykönyvében meghatározottaknál magasabb pótlékok mértékét, illetve biztosítja a speciális munkafeltételeket továbbra is, 2012. október 31-e után is, a dolgozókat tehát nem éri hátrány" - áll a közleményben, amely szerint ezért "sztrájkot tartani szükségtelen, hiszen a juttatások nincsenek veszélyben".