Kivételezésnek érzik a hitelátvállalást a takarékos falvak

Vágólapra másolva!
Igazságtalannak tartja néhány tucat Komárom-Esztergom megyei falu, hogy a kormány átvállalja az eladósodott kistelepülések hiteleit. Szerintük ezzel a rossz gazdálkodóknak kedveznek, az intézkedésnek pedig a végén a takarékoskodók isszák majd meg a levét.
Vágólapra másolva!

Nem ért az egyet az állami hitelátvállalással a Polgármesterek a Falukért Egyesület, mert azzal az eddig gondosan gazdálkodó önkormányzatokat hozza hátrányos helyzetbe a kormány - közölte a Komárom-Esztergom megye 66 kistelepülése közül 31-et összefogó egyesület elnöke szerdán. Maszlavér István szerint az állami hitelátvállalással a kormány azoknak önkormányzatoknak és döntéshozóknak kedvez, amelyek jelentősen hozzájárultak az ország eladósodásához.

Az elnök azt mondta, nem tudni, hogy az állam honnan teremti elő a hitelátvállalás forrását, de olyan intézkedéssorozatra is sor kerülhet, amely a költségvetés szintjén valamennyi önkormányzatot, tehát a "vétleneket" is sújtja. "Így gyakorlatilag ők is viselik majd az eladósodott, zömmel nagyobb városok felelőtlen gazdálkodásának terheit" - fogalmazott Maszlavér.

Orbán Viktor miniszterelnök október 27-én jelentette be, hogy 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át az állam 1956 önkormányzattól. Az adósságátvállalás hátteréről korábbi cikkünkben, itt olvashat bővebben.