Karambolozó kisbusz miatt zárták le az M1-est

Vágólapra másolva!
Egy kamion ütközött össze egy szerb kisbusszal az M1-es autópályán Mosonmagyaróvár közelében. Sok a sérült, egy időre a fél útpályát is lezárták.
Vágólapra másolva!

Egy kisbusz és egy kamion ütközött az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán vasárnap hajnalban - közölte a rendőrség. A Mosonmagyaróvár térségében történt balesetnek sok sérültje van, a sztrádán kora reggel egy időre a fél útpályát is lezárták.

Az ütközés miatt a kisbuszban összesen hatan sérültek meg. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az [origo]-nak azt mondta, hogy a járműben nyolcan utaztak, két embert súlyos, négyet könnyebb sérülésekkel vittek kórházba.

A rendőrség szerint a baleset azért történhetett, mert a szerb kamion mögött haladó szerb kisbusz nem tartott megfelelő követési távolságot, és ezért hátulról a teherautónak ütközött. A baleset miatt reggel 5 óráig, közel fél órán át volt félpályás útzár az M1-es autópályán, majd egy sávban indulhatott újra a forgalom, reggel 9-kor pedig a teljes utat megnyitották.

A Győr-Moson-Sopron megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság korábban azt közölte, hogy az ütközésben érintett kamionsofőr beszorult, a vezetőfülkéből a tűzoltók vágták ki. A rendőrség információi szerint ugyanakkor a kamion vezetője nem sérült meg, a kisbusznál kellett kivágni a beszorult utasokat a járműből. A baleset körülményeit a mosonmagyaróvári rendőrkapitányság vizsgálja.