Tört-zúzott három férfi egy siófoki boltban

Vágólapra másolva!
Több gépet összetört, majd az üzletvezetőt is bántalmazta három helybéli férfi egy siófoki számítástechnikai szaküzletben. Két férfit gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség, harmadik társukat még keresik.
Vágólapra másolva!

Szombat dél körül három férfi előzetes szóváltást követően megrongálta egy siófoki számítástechnikai üzletben a pénztárgépet, egy nyomtatót és egy monitort. Ezután egyikük az üzletvezetőt is bántalmazta, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett - közölte vasárnap Pálné Gergely Mónika, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Két siófoki férfit a rendőrség előállított és gyanúsítottként hallgatott ki, harmadik társukat még keresik. A csoportos garázdaság gyanúsítottjai az előzetes becslések szerint mintegy 150 ezer forint kárt okoztak.