Elhagyta Magyarországot Daflics ezredes

Vágólapra másolva!
Állandóan igazoltatták a rendőrök a roma gárda vezetőjét, ezért inkább Angliába költözött.
Vágólapra másolva!

Angliában vállalt munkát a magát Daflics ezredesnek nevező Bagó Ferenc - írja a Bama.hu. Daflics ezredes azzal vált ismertté, hogy roma önvédelmi szervezetet hozott létre Pécsett Roma Gárda néven szeptemberben. A gárda megalapítása után nem sokkal őrizetbe vette a rendőrség a szerveződéssel összefüggésben, de néhány nap után szabadon engedték.

Az Ujasz.hu-nak Daflics ezredes azt mondta, hogy kénytelen volt elmenni Magyarországról, mert nehezen viselték a folyamatos rendőri zaklatást. "Állandóan igazoltattak, ha bementem egy nyilvános helyre, már hívták a rendőröket. Ezt szóvá tettem a városi kapitánynak, Korontos Zoltánnak, aki megígérte, hogy utánanéz a dolgoknak. Semmi pozitív változás nem történt. Inkább eljöttem" - mondta Daflics ezredes.