Úttesten fekvő férfit gázolt halálra

Vágólapra másolva!
A horvát rendszámű jármű sofőrje egy úttesten fekvő férfin hajtott át, majd megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
Vágólapra másolva!

Keresi a rendőrség annak a horvát rendszámú teherautónak a sofőrjét, aki keddre virradó éjjel halálra gázolt egy úttesten fekvő férfit a Zala megyei Pusztaszentlászlón - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. A baleset éjjel háromnegyed tizenegy előtt történt, az áldozat egy 39 éves helybéli férfi.

A rendőrség térfigyelő kamera felvételei alapján azonosította gázoló járművét, egy horvát, varasdi rendszámú járműszerelvényt, aminek sofőrje a gázolást követően megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A fehér színű DAF FT típusú nyerges vontató és a hozzákapcsolt, krómszínű tartályos járműszerelvény Söjtör felé haladt - közölte a rendőrség. Azt egyelőre nem tudni, hogy a férfi miért feküdt éjszaka az úttesten.

Az MTI úgy értesült, hogy az áldozat édesapját évekkel korábban, szintén Pusztaszentlászlón, hasonló körülmények között gázolták halálra.