Orrtöréssel vádolnak egy fideszes képviselőt

Vágólapra másolva!
Egy nyugdíjas újságíró egyhetes kórházi kezelés után bántalmazás miatt feljelentette Barna Jánost, a Nógrád megyei közgyűlés fideszes alelnökét.
Vágólapra másolva!

Leütött egy nyugdíjas újságírót Barna János, a Nógrád megyei közgyűlés fideszes alelnöke - legalábbis ezt állítja Tresó Gábor, aki az eset miatt hétfőn feljelentést tett a balassagyarmati rendőrkapitányságon - írja internetes oldalán a Népszabadság.

A nyugdíjas újságíró a Nol.hu-nak azt mondta, hogy október 29-én hétfőn este Balassagyarmaton, az egyik Ady Endre úti szórakozóhelyen tartózkodott, és elmondása szerint üdvözölni akarta az ide két fiatalember társaságában megérkező alelnököt, amikor az se szó, se beszéd nekiesett, és többször megütötte.

Tresó Gábor azt állítja, a bántalmazás miatt az eszméletét is elveszítette, nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel péntekig kórházban ápolták. Az ütések következtében eltörött az orrcsontja, megsérült az egyik szeme, a fején is seb volt, a bordáján és a medencecsontján pedig vélhetően rugdosástól származó bevérzéses nyomok - írja a Nol.hu.

A megvert újságíró feljelentést tett, bántalmazójaként Barna Jánost nevezte meg. A Népszabadságnak azt mondta, nem emlékszik konfliktusra, amely miatt ellentét lenne közte és a megyei alelnök között, sőt szavai szerint egy hónapja az utcán cukorral kínálta meg Barna Jánost, amit ő készséggel elfogadott.