Pokorni: tankerületi önkormányzatiság kell

Vágólapra másolva!
Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerint nagy hiba lenne az oktatási rendszer átalakítását leállítani, és visszatérni abba a rendszerbe, ahogyan az korábban működött. A politikus egy kiskunhalasi lakossági fórumon arról is beszélt, hogy ki kellene építeni a tankerületi szintű önkormányzatiságot.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke csütörtökön Kiskunhalason tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nem volna helyes visszaállítani a több mint 3200 elszigetelt önkormányzat önálló iskolafenntartását. Magánvéleményként hozzátette, hogy túlzónak tartja azt ahogy az állam minden, önkormányzat által fenntartott iskolát a kezébe veszi. Álláspontja szerint elegendő lett volna ezt ott megtenni, ahol ezt kérik "a bajban lévő, forráshiányos, kellő bevétellel vagy szakértelemmel nem rendelkező" települések önkormányzatai.

Pokorni Zoltán szerint azoknál az önkormányzatoknál, amelyek elég nagyok, van elég bevételük, hogy fenntartsák az iskoláikat, ő meghagyta volna ezt a feladatot. Ebben a kérdésben nem volt ellentét a KDNP és a Fidesz között, hanem a Fidesz oktatáspolitikával foglalkozó képviselői maradtak kisebbségben saját frakciójukon belül - mondta.

"Most az a feladatunk, hogy ez a rendszer, amelyet a parlamenti többség megszavazott, működjön" - mondta Pokorni Zoltán, aki hozzátette, hogy a mostani viták erről szólnak, az a törvény, amely a parlament előtt van, nem stratégiai, hanem operatív részletkérdéseket kell hogy tisztázzon.

A Fidesz oktatáspolitikusa szerint az a 193 tankerület, amelyet létrehoztak, jó "üzemméret". Ezeket úgy kell ezeket felépíteni, hogy állami irányítás alatt is minél nagyobb mozgásteret, önrendelkezést adjunk a tankerületi vezetőknek. Pokorni Zoltán abban bízik, idővel el lehet azt érni, hogy létrejöjjön a "tankerületi szintű önkormányzatiság", és akkor ez egy működőképes, jó oktatásirányítási rendszer lesz.

"Lehet, hogy ezzel a vargabetűvel lehetett kitörni abból az önkormányzati iskolafenntartásból, amelynek a negatív hatásai tényleg érzékelhetőek voltak" - mondta az általa részben bírált átalakításról a Fidesz országgyűlési képviselője.