A volt rádióelnök lesz az Országgyűlés főigazgatója

Vágólapra másolva!
Such György, a Magyar Rádió korábbi elnöke lesz az Országgyűlés hivatalának főigazgatója. Such György az [origo]-nak megerősítette, hogy Kövér László házelnök valóban felkérte a posztra, amelyet csak január elsejétől fog betölteni, de már október 25-én munkába állt, hogy fel tudjon készülni a feladatra.
Vágólapra másolva!

Az idén elfogadott új országgyűlési törvény szerint 2013. január elsejétől kell kinevezni az Országgyűlés hivatalának főigazgatóját, aki a házelnök közigazgatási helyettese lesz, és az adminisztrációért felel. Kövér László házelnök Such Györgyöt, a Magyar Rádió 2010-ben távozó elnökét kérte fel a posztra. Such György a hírt az [origo]-nak megerősítette. A volt rádióelnök az MTI-nek azt mondta, hogy már október 15-től belépett a hivatali állományba, hogy áttekintse azokat az ügyeket, amelyek januártól az irányítása alá tartoznak majd.

Such György 1988-tól 1995-ig a Fidesz tagja volt, 1994-ig Orbán Viktornak is adott tanácsokat. Dolgozott a Magyar Narancsnál, a Magyar Hírlapnál, és az InfoRádió programigazgatója is volt. 2006 és 2010 között ő irányította a Magyar Rádiót, 2010-ben nem pályázta meg újra a posztot. 2011-ben az állami tulajdonú filmstúdiók ügyvezetőjévé nevezte ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.

Fotó: Szabó Pál
Such György

A törvény szerint január elsejétől nemcsak a főigazgatót nevezik ki, hanem a házelnök politikai helyettesét, a háznagyot is, aki protokolláris rendezvényeken is helyettesítheti a parlament elnökét. A törvény szerint a háznagy képviselő is lehet, korábban több újság is azt írta, hogy a fideszes Gulyás Gergely töltheti be ezt a posztot, ő azonban azt mondta, hogy nem pályázik a háznagy pozíciójára.