Vágólapra másolva!
A kormány szerint a kajászói gazdák akciója ellentétes a jogállamiság normáival, ezért felkérte az illetékes minisztériumokat, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket. A Fejér megyei Kajászón a helyi gazdák egy csoportja szabálytalannak tartja, hogy a megengedettnél több földet nyert egy pályázó, ezért a föld egy részét lefoglalták, és maguk szántatták be.
Vágólapra másolva!

A kormány szerint a kajászói gazdák akciója a jogállamiság normáival ellentétes és nyilvánvalóan politikai indítékú, megtévesztő szándékú. Ezért a kormány felkérte az illetékes minisztériumokat, hogy tegyék meg a szükséges és indokolt lépéseket a jogállamiság visszaállítása érdekében - közölte hétfőn délelőtt a Kormányszóvivői Iroda.

A Fejér Megyei Hírlap vasárnapi beszámolója szerint a földhöz nem jutott helyi gazdák elkezdtek beszántani 70 hektárt abból a területből, amely szerintük jogtalanul került a nyertes pályázóhoz. Az akcióban részt vett Boór Ferenc, a Fejér Szövetség szóvivője és Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője, a Parlament mezőgazdasági bizottságának a tagja is.

A lap azt írta, hogy a kajászói gazdák meggyőződtek arról, hogy a nyertes pályázó a 284 hektárt úgy nyerte el, hogy a területnagyság 8194 aranykorona értékű. A Nemzeti Földalap (NFA) pályázati kiírásában pedig az szerepel, hogy egy gazda nem nyerhet többet 6000 aranykoronánál. Miután Magyaralmáson nemrég egy pályázatot ezért vont vissza a földalap, úgy gondolták, Kajászón is vissza kell állítani a törvényes állapotot. Azt állítják, hogy többször megkeresték az ügyben a hivatalos intézményeket, de senki nem állt velük szóba.

Kajászó nem először bukkan fel a furcsa földpályázatokról szóló hírekben. Három hete négy, az állami földpályázaton elutasított Fejér megyei gazda a saját kezelésébe vett Kajászón egy olyan földterületet, amelyet állításuk szerint szabálytalanul jogtalan kézbe adott a Nemzeti Földalapkezelő. Az Index kiderítette, hogy egy olyan vállalkozó nyert a szabályosnál több földet, aki a szomszédja az agrárminisztérium közigazgatási államtitkárának (az államtitkár felügyeli a Nemzeti Földalapkezelőt).