Vágott felvétellel magyarázkodik a gázoló hummeres

Vágólapra másolva!
Gázsprayt vetettek be a rendőrök az ellen az osztrák férfi ellen, aki októberben a terepjárójával halálra gázolt egy rendőrt - írja a Kurier című osztrák lap. A férfi ügyvédje szerint a spray vakította el védencét. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint azonban létezik egy vágatlan felvétel is, látható a fegyverhasználat, valamint az is, amint a másik motoros járőrt leszorítják.
Vágólapra másolva!

Az ügyvédje szerint gázspray vakította el az Apátfalvánál októberben egy rendőrjárőrt elgázoló osztrák férfit - írta a Kurier című napilap a hétfői számában. A lap egy videofelvételt is közzétett az október 11-én történtekről.

A Kurier cikke szerint a lap birtokába jutott videofelvételen többek között az látható, hogy a balról a Hummer mellé érkező motoros rendőr kinyújtott karral az álló terepjáróhoz fut, és bedugja a karját az autó vezetőfülkéjének ablakán. A terepjáró vezetője ebben a pillanatban álló helyzetben gázt ad, és elgázolja a valamivel előtte, jobbra álló rendőrt.

Az osztrák lap azt írta, a férfi tanúvallomása szerint sprayt vetettek be ellene. A gyanúsított ezért semmit sem látott - mondta az osztrák férfi ügyvédje, Friedrich Schweikert a lapnak.

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szerint az interneten közölt videó vágott felvétel. Fazekas Géza rendkívüli sajtótájékoztatón közölte, hogy a múlt héten szerdán kaptak egy hétperces videofelvételt, amely azt bizonyítja, hogy a Kurier című osztrák lap által közölt videóból több olyan részletet is kivettek, amely kellemetlen a Hummer sofőrje szempontjából. Fazekas Géza a nyomozás részleteiről nem beszélt, de azt elmondta, hogy a helyszíni szemlén a nyomozók megállapították, hogy a Hummernek mind a négy ablaka fel volt húzva.

Közölte azt is, hogy a vágatlan felvételen, amelyet az egyik járműből telefonnal készítettek, látható a fegyverhasználat, valamint az is, amint a másik motoros járőrt leszorítják.

A történtekről készült egy másik felvétel is, amelyet az egyik hummeres sofőr vett fel a telefonjával. Ezt a telefont a rendőrség már a helyszínen lefoglalta.

A szakértők jelenleg mindkét felvételt elemzik, ezek eredményétől függ, hogy lesz-e újabb gyanúsítás. Fazekas Géza szerint ez a második felvétel az eddigi gyanút nem vonta kétségbe, így továbbra is hivatalos személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítják az osztrák férfit. A felvételeket az ügyészség a nyomozás érdekei miatt és kegyeleti okokból nem hozta nyilvánosságra - tette hozzá a szóvivő. Fazekas Géza közölte azt is, hogy a vádlott vallomást tett, és tagadta a vádakat. Az osztrák gázolót a Szegedi Városi Bíróság október 12-én előzetes letartóztatásba helyezte.