Viheti az ajkai szakiskolát a Hit Gyülekezete

Vágólapra másolva!
A Kúria szerint jogszerű volt az ajkai önkormányzat döntése, amely arról szólt, hogy a helyi szakképző iskolát átadják a Hit Gyülekezetének. A legfőbb bírói testület kedden felülvizsgálati eljárásban hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszék ennek ellentmondó jogerős ítéletét.
Vágólapra másolva!

Az ajkai képviselő-testület május végén hozott határozatot arról, hogy az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium fenntartói jogát a Hit Gyülekezetének adja, majd 12 nappal később a közoktatási intézmény költségvetési szervként való megszüntetéséről is határozott. A két határozatot azonban a Veszprém Megyei Kormányhivatal a bíróságon megtámadta, arra hivatkozva, hogy a másodikat a testület törvénysértő módon az előírt május 31-ei határidő után hozta meg, így az elkésett, míg az első határozat hiányos volt.

A Veszprémi Törvényszék jogerős végzésében lényegében a kormányhivatalnak adott igazat, ám az ajkai önkormányzat a Kúriához fordult felülvizsgálati kérelemmel. A Kúria keddi határozatában hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszék jogerős ítéletét.

A rövid szóbeli indoklásban a bíró arra mutatott rá, hogy a közoktatási törvény szerint a fenntartói jog átadásával kapcsolatos döntéseket kellett május végéig meghoznia az önkormányzatnak, az egyéb átszervezésre vonatkozó döntések határideje pedig július utolsó munkanapja, így a képviselő-testület mindkét határozatot időben meghozta. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ha valóban határozathozatali mulasztás történt volna az önkormányzat részéről, akkor a kormányhivatalnak azt - bíróságon keresztül - pótoltatnia kellett volna a helyi önkormányzatokról szóló törvény értelmében.

Várhelyi Attila, Ajka önkormányzatának jogi képviselője az ülés után az MTI kérdésére azt mondta, a Kúria szerint az önkormányzat törvényesen döntött, és szabályosan hozott határozatot, ám annak értelmezésével megvárják az írásbeli indoklást. Arra is rámutatott, hogy a fenntartói jogok átadása nemcsak az önkormányzaton és az egyházon múlik, hanem abban a kormányhivatalnak is közreműködési kötelezettsége van, így például az új fenntartó működési engedélyét a kormányhivatal adhatja ki.

Schwartz Béla (MSZP), Ajka polgármestere később az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, örül, hogy az iskolaátadásban kifejtett erőfeszítéseiket siker koronázza. Hozzátette, a kormányhivatallal meg kell egyezniük az iskolák működtetéséről, s ehhez jó alapot adhat a Kúria határozata. Álláspontja szerint a határozat lehetővé teszi, hogy január elsejétől az Ajkai Szakiskola működtetését a Hit Gyülekezete vegye át. Megjegyezte: a hosszas jogi procedúra többmilliós veszteséget okozott a városnak; a kár megtérítésének lehetőségeit megvizsgálja az önkormányzat.