Már meg is érkezett a Mikulás Budapestre

Joulupukki, a finn Mikulás gyerekeknek ajándékokat ad, miután Lappföldről megérkezett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre 2012. november 30-án
Vágólapra másolva!
Pénteken délelőtt 11 órakor szállt le Budapesten Joulupukki, vagyis a Mikulás. A repülőből kilépő Mikulást a finn nagykövet és vecsési óvodások köszöntötték. A Mikulás először Ajkára és Veszprémbe megy, majd Óbudára, illetve Pécsre visz ajándékokat. December 6-án Budapesten, a Vörösmarty téren lehet vele találkozni.
Vágólapra másolva!

A finn nagykövet és a vecsési Mosolyország óvodába járó gyerekek köszöntötték pénteken délelőtt Joulupukkit, vagyis a Mikulást. A Budapest Airport közleménye szerint pontosan 11 órakor érkezett a Mikulás, de nem rénszarvasok által húzott szánnal, hanem a Finnair menetrend szerinti járatával.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Joulupukki pénteken és szombaton Veszprémben és Ajkán tesz látogatást (ezek a testvérvárosai Rovanieminek, ahol a Joulupukki él), vasárnap Óbudán, a Fő téren lehet vele találkozni 16 és 17 óra között, hétfőn és kedden Pécs és Mohács látja vendégül, szerdán pedig a főváros VIII. kerületi gyermekeivel találkozik a Nemzeti Múzeum előtt.

December 6-án, Mikulás napján Budapesten a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron jelenik meg 15 órakor, másnap pedig a Vajdahunyad várban lesz 16 és 18 óra között. December 8-án a finn Mikulás felkeresi Debrecent, és másnap tér vissza Finnországba.

A finn Mikulás, azaz Joulupukki, vagyis Santa Klaus, illetve Télapó Finnország sarkköri vidékén, a messzi Északon, Rovaniemi városa mellett, hatalmas rönkfaházban lakik egy fenyőerdő közepén. Olyan hatalmas levélforgalmat bonyolít a világ valamennyi országának gyermekeivel, hogy a finn posta külön postahivatalt nyitott Joulupukkinak, mert már nem győzték a borítékok továbbítását - írta közleményében a Budapest Airport.