Salgótarjánnal és Nyíregyházával személyesen Orbán egyeztet

Vágólapra másolva!
December 20-ig lezárul az egyeztetések első köre a megyei jogú városokkal az adósságátvállalásról. A tárgyalássorozatban valamennyi kormánytag szerepet kap, két megyeszékhelyen maga a miniszterelnök egyeztet.
Vágólapra másolva!

Két megyeszékhelyen Orbán Viktor miniszterelnök egyeztet az adósságátvállalásról - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint az egyeztetések első köre december 20-ig lezárul a megyei jogú városokkal az adósságátvállalásról. Aznap (december 20-án) a tervek szerint Orbán Viktor kormányfő Nyíregyházára, Pintér Sándor belügyminiszter Miskolcra, míg Martonyi János külügyminiszter Szegedre látogat. Addig azonban valamennyi kormánytag legalább egyszer tárgyal valamelyik megyei jogú városban. A kormányfő Nyíregyházán kívül még Salgótarjánba utazik december 10-én.

A tárgyalássorozat november közepén Hódmezővásárhelyen kezdődött, majd ezen a héten Érden, Tatabányán és Dunaújvárosban folytatódott, utóbbi városban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere bejelentette, nyolcmilliárd forint adósságot vállal át a kormány.

Pénteken Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Békéscsabán, Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter pedig Győrött egyeztet - írja a lap.