Két embert állítottak elő a náciellenes tüntetésről

Vágólapra másolva!
A rendőrség szerint nem volt rendbontás a Kossuth téri tüntetésen, egy ember azonban meggyomrozta a fasizmusellenes tüntetés egyik szervezőjét. Rajta kívül egy pillangókéssel sétálgató fiatalembert is bevittek a rendőrök.
Vágólapra másolva!

Rendbontás nélkül ért véget a rendőrség szerint a vasárnapi Kossuth téri tüntetés, de a helyszín közelében két embert is őrizetbe vettek. A BRFK közleménye szerint a fasizmus ellen meghirdetett tüntetésen rendőri intézkedésre nem került sor, a Kossuth téri villamosmegállóban azonban előállítottak egy 32 éves férfit, aki bántalmazni kezdte a rendezvény egyik szervezőjét.

A közlemény szerint a gyanúsított a szervezőt gyomorszájon ütötte. Bár a sértett nem szenvedett olyan sérülést, ami orvosi ellátást igényelt volna, a támadót garázdaság gyanújával őrizetbe vették.

Szintén a tüntetés közelében, az Alkotmány utcában fogtak el a rendőrök egy másik, 15 éves fiatalembert. A tüntetést biztosító rendőrök a fiatalnál egy pillangókést találtak, amelyet "közbiztonságra különösen veszélyes eszköznek" minősítettek. A kés tulajdonosát ezért szintén őrizetbe vették.

A vasárnapi Kossuth téri tüntetést Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő hétfői parlamenti felszólalása miatt hirdették meg, amelyben Gyöngyösi a zsidó származású képviselők összeírását sürgette. A tüntetésen felszólalt Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök, az Együtt 2014 alapítója, valamint Mesterházi Attila MSZP-elnök is. (A tüntetésről szóló összefoglalónkat és az esemény további részleteit itt olvashatja.)