Kifeküdt az úttestre, elgázolták

Vágólapra másolva!
A kabátját a feje alá gyűrve feküdt ki egy férfi az úttestre Zalában, és elgázolták. Életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett.
Vágólapra másolva!

Elgázolt egy úttesten fekvő férfit egy autós vasárnap délután a Zala megyei Alsónemesapátiban. A balesetet szenvedett férfi jelenleg is súlyos, életveszélyes állapotban van - közölte honlapján hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A 44 éves helybeli férfi a kabátját a feje alá gyűrve feküdt keresztben az úttesten. A feltehetőleg alvó embert egy arra közlekedő, szintén helybeli férfi vette észre. A sofőr kiszállt az autójából, és megpróbálta a fekvő férfit az út menti árokba húzni, amikor egy szemből jövő személygépkocsi vezetője a figyelmeztetése ellenére áthajtott az úttesten fekvő emberen. Az autót vezető 25 éves zalaegerszegi férfi a baleset után azonnal megállt, és megpróbált segítséget nyújtani.

A sérültet súlyos, életveszélyes koponyasérüléssel szállították a zalaegerszegi kórházba. A baleset körülményeit szakértők bevonásával a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya vizsgálja - írták.