Fideszes képviselő tárgyalt a hivatalfoglaló diákokkal

Vágólapra másolva!
A kormánymegbízottal egyezkedtek a Csongrád megyei kormányhivatalt elfoglaló diákok. A diákok szerint 2008 óta gyökeresen megváltozott a Fidesz álláspontja, B. Nagy László azt mondta nekik, hogy behatároltak a kormány lehetőségei.
Vágólapra másolva!

A Csongrád megyei kormányhivatalban demonstráló hallgatókkal egyeztetett több mint egy órán át B. Nagy László kormánymegbízott hétfőn este. Hétfőn délben három szegedi oktató és negyven szegedi egyetemista, köztük a Hallgatói Hálózat aktivistái kezdtek tiltakozó akcióba az épületben. Többüknél transzparensek láthatók, egyebek között "10 480 állami finanszírozott hely. Nem. Nem engedünk a kormánynak." felirattal. A fideszes országgyűlési képviselő ígéretet tett arra, hogy közvetíti a kormány felé a hallgatók és az oktatók által megfogalmazott, felsőoktatással kapcsolatos követeléseket.

A kormánymegbízott a beszélgetés során arra a hallgatói felvetésre, miszerint a 2008-as, tandíjellenes népszavazás óta gyökeresen megváltozott a Fidesz felsőoktatással kapcsolatos álláspontja, kifejtette, hogy az országnak rendkívül szűk mezsgyén kell egyensúlyoznia, behatároltak a kormány lehetőségei. A felsőoktatás esetében köztehermegosztásra van szükség, de a kormány elképzelései alapján minden leendő hallgatónak biztosítják a kedvező finanszírozási lehetőséget, a közszférában elhelyezkedőktől pedig az állam átvállalja majd az így keletkező adósságot - mondta B. Nagy László.

A hallgatók álláspontja szerint a keretszámok drasztikus csökkentése és a hallgatói szerződés éppen a szándékolttal ellentétes hatást ér el: a legtehetségesebb diákok Nyugat-Európába mennek el tanulni. A kormánymegbízott ezzel kapcsolatban kifejtette, mindenképpen megoldást kell találni arra a jelenségre, hogy a közpénzből diplomát szerző fiatalok tudása más országban hasznosul.

Bundás kenyérrel kínálták őket

A délben a kormányhivatal épületében tiltakozó akciót kezdő fiatalok demonstrációjukat éjszaka is folytatják. Mivel takarékossági okokból az épület átriumát éjszaka nem fűtik, a hallgatók az éjszakát az egyik tanácsteremben tölthetik. A diákok korábban bundás kenyeret és forró teát is kaptak a kormányhivatal munkatársaitól. Polner Eörs főigazgató pedig közölte, vendégként tekintenek a tiltakozó hallgatókra, akik alapvető, alkotmányos jogukkal élnek.

Hétfőn este Budapesten ötszáz diák tüntetett a tervezett hallgatói keretszámcsökkentés ellen. Az ELTE lágymányosi épületéből indultak el, és elfoglalták a Petőfi hidat. Percekre megállították a híd forgalmát, az autósok nem tudtak haladni sem Buda, sem Pest felé. Ezután a demonstrálók bejárták Budapest belvárosát, előbb a Corvinus Egyetemre, majd a Kiskörúton át a Kossuth térre vonultak, végül a Lánchídon át a Clark Ádám térre mentek. Közben folyamatosan azt skandálták, hogy Hoffmann Rózsa mondjon le. Erről bővebben itt olvashat.