Rúghatnak is az Országgyűlés új őrei

Vágólapra másolva!
Elkészült az Országgyűlési Őrség szabályzatának tervezete, amely alapjaiban megegyezik a rendőrségi szolgálati szabályzattal. Az őröknek először szóval kell rendet tenni, de bilincselhetnek is, és komolyabb esetben sokkolót is használhatnak. Fegyvere nem mindenkinek lesz - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

A Belügyminisztérium elkészítette az Országgyűlési Őrség szolgálati szabályzatának tervezetét, amely a kormány honlapjára is kikerült. A 40 oldalas dokumentum szerint az őrök üthetnek, rúghatnak, de fegyvert is használhatnak, ha komolyra fordulna a dolog.

Az egyenruhásoknak először minden esetben fel kell szólítaniuk a rendetlenkedőt - legyen az honatya vagy civil -, hogy fejezze be a randalírozást. Ezt követően alkalmazhatnak erőszakot. Enyhébb esetben megfoghatják, vagy a földre szoríthatják az ellenszegülőt. Sőt akár el is vezethetik.

Súlyosabb esetben az öklüket is használhatják az őrök, ha megtámadják őket. Üthetnek és rúghatnak, de a szabályzat szerint csak akkorát, amekkora a támadás elhárításához szükséges. Aki ettől sem higgad le, azt megbilincselhetik.

Ha a támadók megfékezéséhez nem elég a testi erő, akkor előkerülhetnek a speciális eszközök. Ilyen a rendőrbot, amivel a megfelelő mértékben lehetőleg a végtagokra kell ütni. "Az elektromos eszköz használata elsősorban a végtagokra irányulhat" - írja a sokkolóról a dokumentum, vagyis az őrök ilyen fegyvert is kaphatnak.

Pisztolyt a tűzoltási és tűzmegelőzési feladatokat ellátók nem kaphatnak, és a szabályzatból úgy tűnik, a 349 fős gárda maradék tagjai közül sem lesz mindenkinek lőfegyvere.

"A szolgálati szabályzatnak mindenre ki kell terjednie, még a legváratlanabb esetben is világosan meg kell határozni, mit tehetnek a testület tagjai" - mondta a Blikknek Tarjányi Péter biztonsági szakértő. A szabályzat egyébként alapjaiban megegyezik a rendőrségi szolgálati szabályzattal, ami érthető, hiszen a házőrség is fegyveres testület lesz.