Vágólapra másolva!
Szörényi Leventének elege van abból, hogy jobboldaliként nem kritizálhatja a jobboldali értékrendű művészeti alkotásokat anélkül, hogy ne tolják át a baloldalra, ezért dicsérte októberben nyílt levélben Alföldi Róbertet.
Vágólapra másolva!

Elege van abból Szörényi Leventének, hogy a nemzeti oldalon mindent le kell nyelnie, ami nemzeti, ezért érezte szükségét annak, hogy néhány hete nyílt levélben méltassa Alföldi Róbert érdemeit, a zeneszerző erről a Heti Válasznak beszélt, az interjú a lap csütörtöki nyomtatott számában jelenik meg.

Szörényi a lapnak azt mondta, hogy elege van abból is, hogy "egyfolytában elnézést kell kérnem, ha valami nem tetszik, különben rám sütik, hogy nem vagyok eléggé magyar, meg tolnak át a baloldalra. (...) Elegem van tehát a Julianus barátokból, a Wass Albert-filmekből. Elegem van a fércművekből. Művészetet szeretnék látni".

Szörényi szerint "a kétharmad birtokában egyes jobboldali megmondóemberek, akarnokok és karrieristák úgy érzik, szabad a pálya, mindent lehet". A zeneszerző úgy véli, nem bal- vagy jobboldali kérdés az, ami most a kultúrában történik - és szerinte a káosz felé tart, a kultúráért felelős államtitkárt, L. Simon Lászlót pedig kinyírják jobbról.

Hogy mindennek tükrében elege lett-e a Fideszből is, Szörényi közli: számára rendkívül fontos, amit Orbán Viktor véghezvisz, s nem is várja el a miniszterelnöktől, hogy belelásson a kultúra bugyraiba, ügyes-bajos dolgaiba.

Szörényi Levente október 23-án kelt nyílt levelében közös jövőbeli munkájuk, az István, a király 30. évfordulójára készülő jubileumi rendezés okán méltatta Alföldi Róbertet. Azt írta, "jóllehet azt hinnék, hogy Szörényi Leventét és Alföldi Róbertet a korkülönbségen túlmenően világnézeti, értékrendbeli, ízlésbeli, kifejezés-eszközbeli, tehát szinte minden elválasztja egymástól, mégis azt kell mondanom, hogy van egy valami, talán a legfontosabb, ami összeköt bennünket: a művész felelőssége kortársai és az eljövendő nemzedékek iránt." Szörényi levelének teljes szövege itt található.