Soron kívül nevezik ki újra a nyugdíjba küldött bírákat

Vágólapra másolva!
Megkezdte az idén nyugdíjazott bírák újbóli kinevezését az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Handó Tünde 164 bírát fog újra kinevezni, már megkezdte a kinevezések előterjesztéseinek elküldését Áder János elnöknek.
Vágólapra másolva!

Soron kívüli eljárásban intézkedett Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke az idén nyugdíjazott bírák munkaügyi pereiben eddig jogerőre emelkedett ítéletek alapján, és megkezdte a bírák ismételt kinevezésére vonatkozó előterjesztések megküldését Áder János köztársasági elnökhöz - közölte a hivatal honlapján pénteken.

Az OBH elnöke 2013. január 1-jével tett javaslatot a bírák határozatlan időtartamra szóló kinevezésére. A 2996 fős bírói karból 231 bíró jogviszonya szűnt meg az Alkotmánybíróság határozata által hatályon kívül helyezett törvényi rendelkezés alapján. Az OBH honlapján olvasható közlemény arra is kitér, hogy a felmentett bírák közül 186-an a felmentés időpontjában - saját korábbi kérelmükre tekintettel - már nyugdíjasként, nyugdíjuk folyósítása mellett dolgoztak.

Az érintett bírák közül 164-en fordultak munkaügyi bírósághoz. Az eljárásokban a hivatal a hatályos jogszabályi rendelkezések figyelembe vételével jár el - közölte az OBH. "A jogerős ítéletek rendelkezéseit az Országos Bírósági Hivatal elnökének és az érintett bíróságoknak éppúgy kötelességük végrehajtani, mint a jogkereső állampolgároknak. Ezért az OBH elnöke soron kívüli eljárásban intézkedett - és intézkedik a jövőben is - az érintett bírák ismételt kinevezése iránt" - olvasható a hivatal közleményében.

Magyarországon 1869-től egészen tavaly év végéig 70 év volt a bírók nyugdíjkorhatára, a nyugdíjkorhatárt elérő bírók pedig szabadon dönthettek, hogy élnek-e a nyugdíjba vonulás lehetőségével. A kormánypártok azonban 2011-ben, az új alaptörvény vitája során úgy döntöttek, hogy csak az általános nyugdíjkorhatárig - jelenleg 62 éves korig - maradhatnak hivatalban. Az Alkotmánybíróság azonban júliusban alaptörvény-ellenesnek találta, ezért megsemmisítette a bírák kötelező nyugdíjkorhatárának csökkentéséről szóló rendelkezéseket.